George Simion sem nem szuverenista, sem nem keresztény. Ő magyarellenes - rögzítette Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Facebookra feltöltött videóüzenetében. A helyzet tisztázására egyebek közt azért volt szükség, mert Magyarország magát nemzetiként definiáló miniszterelnöke, Orbán Viktor tegnap együttműködéséről biztosította a karrierjét az úzvölgyi katonatemető meggyalázásával megalapozó román elnökjelöltet, George Simiont.
Romániában az elnökválasztás talán még soha nem szólt annyira rólunk, mint a mostani, második forduló. Rolunk, erdélyi magyarokról. Voltak nagyon nehéz pillanataink, de a mostanihoz hasonló az elmúlt 35 esztendőben biztosan nem volt - kezdte üzenetét Kelemen Hunor, majd leszögezte, George Simion nem a mi emberünk, ő ugyanis magyarellenes, aki úgy került a politikába, hogy az úzvölgyi első világháborús magyar katonai temetőt feldúlták.
Aki nem tudja, hogy kicsoda George Simion, nézze meg azt a filmet, ami az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség, a román szélsőjobboldali párt - a szerk.) felemelkedéséről szól. Hallgassa meg George Simion parlamenti beszédeit. Nézze meg azt a verbális és fizikai erőszakot, amelyet ellenzéki parlamenti képviselőként többször megmutatott. George Simion nem a magyarok barátja, nem is lesz a magyarok barátja
- szögezte le az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor úgy folytatta, a legfontosabb az, hogy az erdélyi magyar emberek, magyar családok biztonságban legyenek, hogy működjenek a magyar intézmények, a magyar identitás megőrzéséhez szükséges intézmények.
George Simion nem szuverenista. Ő illuzionista. Ő nem keresztény, ő sarlatán. George Simion minden idegében, minden porcikájában azt az elvet képviseli, hogy Romániában a magyaroknak nincs helye
- jelezte.
Kelemen Hunor ezt követően emlékeztetett, hogy a szélsőjobboldali román elnökjelölt pártja sok tucatnyi, több mint száz pert indított az erdélyi magyarok ellen, például a székely zászló, illetve magyar zászló használata ellen és a magyar anyanyelv használata ellen. Ezekkel a támadásokkal kell együtt élni az erdélyi magyaroknak nap mint nap, és a baj csak fokozódni fog - hívta fel a figyelmet az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor elmondta, a másik jelölt, Nicușor Dan sem tökéletes, de legalább nem beszélt a magyarok ellen, törvény előtti egyenlőséget képvisel, illetve tiszteletben tartja a nemzeti-etnikai kisebbségeket. Ezért ő jobb elnöke lesz Romániának, mint amilyen George Simion lenne - jelezte az erdélyi magyar politikus. Hangsúlyozta azt is, hogy egy nemzeti kisebbség nem lehet passzív, mert az a lassú felmorzsolódást jelenti, ezért mindenkit megkért, hogy menjen el szavazni Nicușor Danra.
Orbán Viktor kész elárulni az erdélyi magyarokatA magyargyűlölő román elnökjelölt megköszönte Orbán Viktor nagyszerű üzenetét, szerinte együtt kell megnyerniük a harcotMint ismert, Orbán Viktor tegnapi beszédében úgy kezdte el dicsérni George Simiont, hogy közben egy árva szóval sem tett említést a magyarokra konkrét fenyegetést jelentő román elnökjelölt határon túli magyarok elleni tetteiről, helyette arról beszélt, hogy a román elnökjelöltek vitájában a szélsőjobboldali politikus úgy fogalmazott, a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk. „Teljesen egyetértünk” - közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor úgy folytatta: „Történelmi sorsközösségben élünk a románokkal. Nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe, de annyit üzenünk innen, a Kárpát-medence közepéről, e szimbolikus helyről, hogy biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét: mi az összefogás és együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben.”
A magyar kormányfőt a jelek szerint az sem zavarja, hogy az RMDSZ mellett az erdélyi magyar történelmi egyházak, így a katolikusok, a reformátusok és az unitáriusok is világosan kiálltak a magyargyűlölő román elnökjelölttel szemben.
Nem ez lehet az első alkalom, hogy a magát patriótaként definiáló Orbán-kormány magyarellenes politikai szereplőkhöz dörgölőzik: ismeretes, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök kormánya ugyancsak nem a magyarbarátságáról ismert. A szlovák szélsőjobboldallal kötött koalícióban testet öltő regnálása alatt vezették be például a diszkriminatív szlovák nyelvtörvényt, betiltották a kettős állampolgárságot, de az ő időszakához kötődik Malina Hedvig meghurcolása is, akit 2006-ban ismeretlenek megvertek Nyitrán, mert magyarul telefonált. Az elkövetőket a rendőrség nem fogta el, helyette az akkor egyetemista magyar nőt vonták eljárás alá.
A román elnökválasztás második fordulója május 18-án lesz.
Magyar Péter: Orbán Viktor most épp a külhoni magyarokat árulta elOrbán Viktor együttműködéséről biztosította George Simiont