Lassan minden hétre jut egy újabb árrés-stop vagy valamilyen árszabályozó intézkedés. Árrés-stop az élelmiszerekre, a háztartási cikkekre, a biztosításokra, közben szabályozottak az energiaárak, kontroll alatt vannak a benzinkutasok, de a bankok és a távközlési cégek árképzésébe is beleszólt a kabinet. A kormány csodafegyverként használja az árszabályozást, pedig tudhatná, hogy az már ki volt próbálva és nem jött be.
Bizonyára Orbán Viktor is, ahogy a legtöbb magyar, utálta a szocializmus tervgazdaságát, amiben az árakat nem a kereslet és a kínálat határozta meg, hanem központilag szabályozták azokat. Ahogyan Kornai János, világhírű közgazdász 1979-ben, A hiány című alapművében megírta, az árak mesterséges leszorítása miatt a kereslet túllépte a kínálatot, ami állandó hiányhoz vezetett. Ráadásul, mivel az árak nem tükrözték a piaci viszonyokat, a termelők nem voltak érdekeltek a hatékony működésben vagy a fogyasztói igények kielégítésében. Összességében a központilag szabályozott árak eltorzították a gazdaság működését, és létrehozták a hiánygazdaságot.
Rengeteg a hasonlóság a tervgazdaság-beli és az orbáni-gazdaságpolitika árszabályozása között. De a legfőbb talán az, hogy közük nem volt és nincs ahhoz, hogy a gazdaság hatékony működését segítsék. Mindkét esetben elsősorban a politikai érdek dominálja a döntéshozatalt. A szocializmusban a politikai cél a stabilitás és az egyenlőség látszatának megteremtése volt, Orbán Viktor viszont a lakossági elégedetlenség csökkentésére használja, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy a választási kampányban nagyon jól jön majd hivatkozni rá.
Az árszabályozást be lehet vetni, lehet ujjal mutogatni a kapitalista cégekre, mondván, hogy lehúzzák szegény magyarokról az utolsó bőrt is, meg is lehet fenyegetni, regulázni azokat, de mindettől valódi csodát várni, butaság. Mert amikor az ember fizet a boltban vagy a szolgáltatásokért, hamar rájön, hogy szemfényvesztők áldozata lett.