Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta Mark Carney-t a múlt héten megválasztott kanadai miniszterelnököt. Az amerikai elnök megismételte, Kanadának előnye származna abból, ha az Egyesült Államok 51. tagállamává válna, amire a kanadai miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az országa soha nem lesz eladó. – Soha ne mondd, hogy soha – vágta rá erre Donald Trump.
A két vezető közlése szerint az amerikai-kanadai csúcstalálkozó napirendjén szerepelnek többi között a kétoldalú kereskedelem átalakításának kérdései, a vámok körüli viták, valamint az ukrajnai konfliktus rendezésének folyamata. Donald Trump kijelentette, hogy „barátok maradunk Kanadával”, függetlenül a jelenlegi vámvitától és attól, hogy a CBC szerint a Fehér Ház Ovális Irodájában tartott, a vártnál sokkal hosszabb találkozón az amerikai elnök leszögezte, Mark Carney nem tud semmit mondani, ami meggyőzné őt az importvámok eltörléséről. Megismételte állítását, miszerint az Egyesült Államoknak nincs szüksége kanadai autókra, ami az ellátási láncra való tekintettel minimum túlzás, a Carney–Trump találkozó után Frank McKenna, Kanada volt washingtoni nagykövete ki is fakadt, mondván, az amerikai elnök tiszteletben tartotta a vendégét, a tényeket azonban vajmi kevéssé. Csak az egyik példa, hogy Donald Trump újra elővette azt a hamis állítást, amely szerint a kereskedelmi deficitje Kanadával szemben 200 milliárd dollár, miközben a két ország közötti kereskedelem a legkiegyensúlyozottabbak közé tartozik a világon. Mi küldjük nekik azokat a nyersanyagokat, amelyeket feldolgoznak, a szolgáltatóiparról nem is beszélve, ahol hatalmas pluszban vannak velünk – hívta fel a figyelmet a politikus.
Az amerikai elnök jó üzletnek nevezte az amerikai-kanadai-mexikói kereskedelmi megállapodást, amelyben a Kanada és az Egyesült Államok közötti kereskedelem értéke ezer milliárd dollár, ráadásul a két politikus udvariaskodott is egy kicsit, Mark Carney elismerését hangoztatta az Egyesült Államok nemzetközi biztonság megteremtését célzó lépéseiért, Donald Trump pedig „változást hozó” vezetőnek nevezte a kanadai miniszterelnököt.
Donald Trump megnyerte a liberálisoknak a kanadai választástMark Carney röviddel helyi idő szerint 14 óra (kelet-európai idő szerint 20 óra) után elhagyta a Fehér Házat, és a közeli kanadai nagykövetségre indult, ahol a sajtótájékoztatót tartott. Elmondta, kérte Donald Trumpot, hogy hanyagolja az 51. tagállamról szóló ötletét, de ezen kívül egész jó érzésekkel jött el a találkozóról. Örülök, hogy nem látták, mi fut át az agyamon válaszolta arra a kérdésre, mire gondolt, amikor Donald Trump elkezdte fejtegetni, hogy Kanadát csak egy mesterséges határ választja el az Egyesült Államoktól.