Fővárosi Közgyűlés;eseti bizottság;pályázatok;cégvezetők;obstrukció;

Panelrengeteg. Felújítási programot indítana a főváros

Határozatképtelen volt az eseti bizottság, Vitézy Dávid szerint Karácsony Gergely mindent megtesz, hogy a helyükön tartsa a nagy budapesti cégek vezetőit

Cégvezetők, pilotprogramok, panelek.

Határozatképtelen volt a cégvezetői pályázatok elbírálására alakított fővárosi eseti bizottság, miután a múlt hétről szerdára halasztott ülésen sem a Fidesz, sem a „régi” ellenzék, azaz a DK, a Párbeszéd és az MSZP képviselői nem jelentek meg.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint Karácsony Gergely főpolgármester minden szálat megmozgat, hogy a főváros nagy cégeinek vezetőit a helyükön tartsa.

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója tegnapi háttérbeszélgetésén azt mondta, a teljes pályázati anyagot átadta a bizottság elnökének, arról pedig nem tud, hogy miért maradtak távol a hiányzó bizottsági tagok.

A jövő heti közgyűlés napirendjén szerepel a fővárosi bérlakásprogram bővítése magántőke bevonását célzó javaslat. Kissé meglepő fordulatként az évek óta eladhatatlan Rimaszombat úti kollégium adná az első pilotprogram alapját. (A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) legutóbb 6,5 milliárd forintért hirdette a több mint 27 ezer négyzetméteres ingatlant.) Ha a képviselők támogatják az elképzelést, akkor ismét meghirdetik az épületet, ezúttal 5,5 milliárd forintos fix kikiáltási áron.

Az ingatlanon kialakítható csaknem 1000 lakásból 150 darab 1,5-2 szobás, 50 négyzetméter körüli ingatlant legalább 10 évre át kell adni a fővárosnak, amely azokat a Fővárosi Lakásügynökségen keresztül megfizethető lakásként adja bérbe a piacinál olcsóbban.

A licit nagyjából abban áll, hogy mely befektető enged át több lakást a fővárosnak. A Népszava kérdésére, miszerint miért lenne kelendőbb a fenti kötöttségekkel az ingatlan, ha évekig senkinek sem kellett, a főigazgató azt válaszolta, hogy most sokkal kedvezőbb a kamatkörnyezet, mint az elmúlt években, ráadásul az ingatlanpiac is felpezsdült. A főváros ezenfelül további négy önkormányzati tulajdonú ingatlan esetében fontolgatja megfizethető lakhatást célzó program indítását. Ezek tapasztalatát egyébként a Rákosrendező-projektnél is hasznosítanák.

Mindez kísértetiesen hasonlít Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetőjének korábbi előterjesztésére, amelyben a lakhatási válság komplex kezelésére ajánlott új működési modellt. Panelfelújítási programot is indítana a főváros. A fővárosiak 28 százaléka él iparosított technológiával épült lakásban, amelyeknek csak a negyede felújított, lévén az állami felújítási program 2010-ben leállt.

Az egész program pénzügyi kerete 14 milliárd forint, amelyből cirka 30-50 épület újulhatna meg. Egy-egy panelház felújítási költsége 300-500 millió forint lehet.

A költségek 15 százalékát a főváros, 15 százalékát a társuló kerületek, míg 60 százalékát a bankok adnák össze, a társasházaknak 10 százalék önerőt kellene előteremteniük. Közgyűlési támogatás esetén az első körös pályázatokat júliusban írnák ki, és szeptemberben hirdetnének eredményt.

Tiborcz István hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét, aki megkérdezte tőle, mi is a helyzet Orbán Ráhel