„Akkor ez ennyi volt. Nem publikálok több véleménycikket az Index oldalain” – posztolta péntek délután Facebook-oldalán Ujhelyi István. A volt szocialista politikus, korábbi EP-képviselő, most a turizmus területén dolgozó ENSZ-nagykövet azt írta, hogy számára némileg meglepő, de valójában annál egyértelműbb levelet kapott percekkel azelőtt Index szerkesztőségéből. „Ebben megköszönik és le is zárják az eddigi együttműködésünket, mondván átalakul a hírportál vélemény rovata és mivel szorosabbra fűzik az együttműködést az Öt szerkesztőségével, ezért új szerzőknek adják át a megjelenés lehetőségét.”
Az eset pikantériája, hogy említett Öt portál egyik alapítója az a Hont András újságíró, aki az ATV hasonló című műsorának állandó szereplőjeként éppen most pénteken készíthetett interjút Orbán Viktorral, csaknem két évtizede egyedüliként a papíron nem kormánypárti sajtó képviselői közül. Ujhelyi István, aki egy időben még az MSZP társelnöke szeretett volna lenni, majd kilépett volt pártjából, mert annak átalakítására már nem látott esélyt, most felidézte, hogy korábban kapott „hideget és meleget” amikor kétheti rendszerességgel publikált az Indexen azután, hogy a portál NER-közeli lett. Meg kell jegyezni, hogy azért eddig annyira nem kellett olyan erős a kormánypropagandát nyomniuk, mint például az egykor szintén függetlenként megszállt Origónak.
„Akkor és most is az volt az álláspontom, hogy ha bármilyen, de akár a legelfogultabb kormánypárti felületen is – legalább azon a pár flekknyi részen – megjelenhet a Fidesz propagandával ellentétes, kritikus, a valóságra és a bűnökre rámutató elemzés, akkor van értelme csinálni. Nem is volt semmilyen probléma egészen idáig, még ha nyilván nem is értettek mindig egyet az Index új szerkesztői az írásaim bizonyos megállapításaival, módosítás vagy érdemi javítás nélkül jelentek meg minden esetben a szövegek; ezt is fontos leszögezni” – hangsúlyozta a volt ellenzéki politikus, aki már le is adta az elvben pénteken megjelenő publicisztikáját az amerikai szankciós listáról – külpolitikai érdekek miatt – levett Rogán Antalról.
Ujhelyi István hosszú írása a NER második emberének tartott fideszes politikusról a posztban egyébként elolvasható. Az Index lépéséről megjegyezte: „Ez a döntés egyébként – látva azokat a finomhangolásokat, amelyek elkezdődtek a portál és a vele szorosabb együttműködésre lépő egyéb felületek, így az Orbán-Hont videóval jelentkező híroldal között – tulajdonképpen logikus és érthető. Nem kell magyarázni. A NER tizenötödik évében végképp nem. Értem és értjük.”
ENSZ-nagykövet lesz Ujhelyi IstvánKilép az MSZP-ből Ujhelyi István