Bár kézenfekvő, hatékony és gyors megoldásnak tűnhet, hogy a világ vezető hatalma az “Amerika az első” égisze alatt alkudja ki a békét Oroszország és Ukrajna között, ez nem jelentheti azt, hogy a tárgyalások kizárólag három szereplőre, a tűzszünetre és annak garantálására szorítkozzanak, és ne legyenek tekintettel Európa hosszú távú biztonságára.
Huszonöt évvel a NATO kelet-európai bővítése és ötven évvel a Helsinki Záróokmány aláírása után elkerülhetetlen, hogy a világrend alakításában meghatározó szerepet betöltő államok – beleértve a kis- és középhatalmakat is – a “biztonság az első” jegyében üljenek ismét tárgyalóasztalhoz. A tartós biztonsághoz szükséges, hogy áttekintsék az elmúlt fél évszázad, különösen a hidegháború utáni korszak biztonságpolitikai fejleményeit, levonják a tanulságokat - többek között az orosz agresszióból -, és számba vegyék az újonnan felmerült kockázatokat és kihívásokat.
Tartós biztonság csak akkor teremthető, ha létrejön a kölcsönös megértése annak, hogy mi vezetett a jelenlegi válságos helyzethez. Ez viszont nem lehetséges úgy, hogy a felek nem fejtik ki és magyarázzák el nyíltan és közvetlenül a motivációikat, félelmeiket és aggályaikat.
A „többpólusú új világrend” és a „polikrízis” is azt követeli, hogy a békefolyamat is többoldalú legyen. Minden államnak egyenrangú félként kell lehetőséget kapnia arra, hogy kifejezze, mit tart szükségesnek ahhoz, hogy félelem nélkül, békében és biztonságban éljen. Meg kell történnie az Európa szuverenitását garantáló haderőfejlesztésnek anélkül, hogy az fegyverkezési hajszát gerjesztene, és még több bizalmatlansághoz és ellenségeskedéshez vezetne. Egy erős katonai képességekkel rendelkező Európa és a világ többi állama közötti kapcsolatnak biztonságosnak kell maradnia.
A birodalmi szemléletű amerikai és orosz vezetőknek meg kell érteniük, hogy a bizalom és biztonság érzete nem erősödik attól, ha kizárólag zárt ajtók mögött, „füstös” tárgyalótermekben vitatják meg a múlt eseményeit és kötnek kompromisszumokat a tűzszünetről.
Autokrata hajlamaikat félretéve ki kell tárniuk a tárgyalóterem ajtaját, ahogyan ötven évvel ezelőtt elődeik tették. Lehetővé kell tenniük, hogy az európai államok közvetlenül meghallgassák és megérthessék az orosz aggályokat, és az oroszok is szembesülhessenek az európai félelmekkel. Csak így lehet közösen kidolgozni a következő negyedszázad stratégiáját, amely biztosítja, hogy az emberek ne a háború, pusztítás és pusztulás árnyékában éljenek.
Az európai politikai vezetők számára jelenleg – érthetően - az autonóm európai véderő mielőbbi megteremtése élvez prioritást. Ugyanakkor életbevágóan fontos, hogy a „Safety First” jegyében 450 millió európai nevében követeljék – hangsúlyozom, követeljék – az Egyesült Államok és Oroszország vezetőitől, hogy mielőbb vonják be az európai államokat is a rendezési folyamatba. Egy széleskörű „Biztonság 2050” konferencia megrendezése és a párbeszéd megindítása nem csupán Európa, hanem legalább egymilliárd ember biztonságos és félelem nélküli jövőjét szolgálná.
Illúzió abban ringatni magunkat, hogy akár egy nagy nehezen összekovácsolt tűzszünet vagy az európai haderő felfejlesztése önmagában erősíteni fogja a biztonságot. A háború árnyéka fennmarad, a szakadék szélén táncolás nem ér véget, a biztonságérzet ettől önmagában nem erősödik.
A biztonság megteremtése csak akkor lehetséges, ha a folyamatokat átlátható és együttműködésen alapuló párbeszéd kíséri. A párbeszéd révén kialakuló bizalom ugyanis a tartós biztonság nélkülözhetetlen garanciája és előfeltétele. Ez különösen fontos egy olyan kontinensen, ahol már kétszer pusztított világháború, és ahol ma egy olyan fegyverarzenál halmozódott fel, amely az egész emberiséget képes lenne elpusztítani.
A civil szervezeteknek is cselekedniük kell: világszerte – különösen Európában – ideológiai vagy vallási hovatartozástól függetlenül fel kell emelni a szavukat annak érdekében, hogy a politikai döntéshozók ne csupán katonai megoldásokban gondolkozzanak, hanem napirendre tűzzék a bizalom helyreállításának kérdéseit is.
Ez a felnövekvő nemzedék létérdeke, a mainak pedig kötelessége!
A szerző nyugalmazott diplomata.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.