Szerbia;tiltakozás;Strasbourg;egyetemisták;

A szerb egyetemisták Strasbourgban, miután megérkeztek a Kleber térre

Tizenhárom nap után megérkeztek a kerékpáron útra kelt szerb egyetemisták Strasbourgba

Több százan vártak rájuk, Bázelből és Párizsból is érkeztek a fogadásukra.

Tizenhárom napig tartó kerékpározás után kedden, nem sokkal 21 óra előtt a szerbiai egyetemisták megérkeztek Strasbourgba. A Kléber téren több százan vártak rájuk, Bázelből és Párizsból is érkeztek a fogadásukra – írja a Szabad Magyar Szó.

A lap szerint a téren piros szőnyeg, szerb zászlók és transzparensek fogadták őket. Irena Joveva szlovéniai és Gordan Bosanac horvátországi uniós képviselő, valamint a Szerbiából kiutasított zongorista, David Martello is jelen volt.

A 80 biciklis egyetemista azért indult el április 3-án Újvidékről, hogy ezáltal minél többen értesüljenek arról, mi történik Szerbiában, valamint találkozhassanak az európai intézmények képviselőivel, akiktől azt remélik, nyomást gyakorolnak majd a hatalomra a követeléseik teljesítése érdekében.

A kerékpárosok 1400 kilométert tettek meg a 13 nap alatt, és útjuk során hat országon haladtak át, köztük Magyarországon is. Szállást Strasbourgban az ott élő szerbiai állampolgárok biztosítottak a számukra.

Szélsőséges közösségben való részvétel címén született az ítélet.