Nemrégen egy írásomban Trump elnököt a porcelánboltban garázdálkodó elefánthoz hasonlítottam. Most már látszik, hogy a hasonlat gondolatrendszerében maradva legfeljebb a dinoszaurusz lehet a megfelelő ellenpontozás. Nemcsak a méretkülönbség miatt, hanem azért, mert ő is a múlt egy darabjaként, a múltba révedő eszmék rabjaként képzeli el gazdaságpolitikáját.
Az elnök egyéniségére soha nem a szerénység volt a leginkább jellemző, mindig is egyik legfőbb törekvése volt, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyjon a történelemben. Ez kevesebb mint három hónapos regnálása alatt már nagyon is sikerült neki. A közelmúlt és jelen vámintézkedéseivel nem kevesebbet ér el, mint a világgazdaság megrendítését. Az április 2-i, „felszabadulás napi” beszédében arra emlékeztetett, hogy a „szép idők” 1913-ig tartottak, mert addig az USA fő költségvetési bevételei a vámok voltak, az adók csak akkor vették át ezt a szerepet, ami sajnálatos hiba volt.
Csakhogy abban az időben nem volt jellemző a nemzetközi munkamegosztás, nem léteztek multinacionális cégek és ellátási láncok, mely utóbbiakat most Trumpnak sikerülhet alapjaiban megrendíteni. A vámok sáncai mögé eddig csak egy amerikai elnök, Herbert Hoover próbált menekülni 1930-ban. Az eredménye a már pusztító világgazdasági válság kiteljesedése lett. Csakhogy akkor az egy kétségbeesett lépés volt, most pedig szerencsére nem ilyen a világgazdaság helyzete – bár a mostani lépések eredményeként még lehet.
A vámháború káoszát csak növeli, hogy Trump április 9-én este 90 napra felfüggesztette az új vámokat – Kína kivételével (miután pár órával korábban erről hallani sem akart). Ettől még az elgondolás – ha ugyan létezik ilyen – ugyanolyan veszélyes a világra, benne az USA-val.
Trump vámjainak már a kommunikációja is velejéig hazug, mert azt a látszatot kelti, hogy a vámokat azok az országok fizetik az USA kasszájába, amelyekre ő kivetette. Legutóbb azt mondta, hogy már a működő vámokból is hetente dollármilliárdokat szednek be azoktól az országoktól, amelyek eddig kihasználták Amerikát. Csakhogy ezeket a vámokat nem az USA-ba exportálók, hanem az ottani importőrök, tehát végső soron az amerikai fogyasztók fizetik meg az árakban, azaz teljesen igaza volt Ted Cruz szenátornak, amikor azt mondta, hogy „valljuk be, hogy a vámokkal az amerikaiakat adóztatjuk meg”.
És csak a jövő mutatja meg, hogy mennyire működik az a Trump által axiómának gondolt áttételes mechanizmus, amelynek eredménye az USA-ba exportált termékek átadási árának csökkentése lenne, ami által a vámokat valóban az exportőrök viselnék. Az ugyanis borítékolható, hogy egyetlen szállító sem csökkenti majd tartósan az export árait a költségei alá, hiszen ez a tönkremeneteléhez vezetne.
Sőt, a költségek csökkentésének van objektív határa. Ha az exportőrök termékeit az amerikai piac nem veszi fel a számukra még rentábilis áron, akkor természetesen legelőször más piacok után néznek. Viszont mivel mindenki ezt teszi, végső megoldásként marad a kihasználatlan kapacitások leépítése, ami gazdasági visszaeséshez, a munkanélküliség növekedéséhez, egyszóval recesszióhoz vezet. Ebben az esetben az exporttal együtt a vámbevételek is elmaradnak.
Persze Trump célja az, hogy az amerikaiak ne is vegyenek külföldi terméket, hanem helyette amerikait. Csakhogy egyáltalán nem valószínű, hogy a termelésük javarészét az elmúlt két évtizedben az olcsóbb termelési környezet miatt külföldre telepítő multinacionális cégek most majd egycsapásra visszatelepülnek, de ha mégis, akkor annak eredményei csak évek múlva jelentkeznek, a növekvő import-árak okozta infláció pedig már a következő hetekben. Amúgy a termelés visszatelepítése Amerikába önmagában is inflációnövelő tényező, mivel sokkal drágább bér- és szabályozói környezetben, azaz magasabb költségekkel kell működni.
Összefoglalva: a most tervezett vámok egyedül az USA költségvetésének használnak, de annak terhét ugyanúgy az amerikai fogyasztók viselik, mint bármely más adó esetében, legfeljebb a többség ezt csak később veszi észre.
Trump intézkedéseinek két eredménye, az infláció és a recesszió viszont biztosnak tűnik, a többi bizonytalan.
Trump vámháborújának átgondolatlanságát jól példázza, hogy amikor az általa hangoztatott viszonosságra az EU a kölcsönös vámmentesség javaslatával válaszolt, ezt azzal utasította el, hogy az EU inkább vásároljon több energiahordozót az USA-tól. Ámde nincs olyan hatásköre egyetlen uniós intézménynek sem, amely a 27 tagország mindegyikét – pláne a tényleges vásárló cégeket – ilyesmire kötelezhetné, mint ahogy ez – fordított esetben – még Trumpot sem illeti meg. Erre egyedüli indirekt módszerként a más források – pl. az orosz gáz és olaj – teljeskörű kitiltása jöhet szóba. Ez az a pont, amikor Orbán Viktor komolyan elgondolkodhat azon, lehet-e egyidejűleg két urat szolgálni.
A hagymázas terv (?) azonnali hatása a világ tőzsdéinek összeomlása volt, amelyhez hasonló legutóbb a Covid-járvány kitörésekor következett be. A „felszabadulás napját” követő három napban a világ csaknem valamennyi tőzsdéje két számjegyű zuhanást produkált, amellyel sokezermilliárd dollár értékű vagyon égett el. Csak az USA tőzsdéin egyetlen napon, április 7-én úgy ötezermilliárd dollár volt a veszteség. Abban az USA-ban, ahol a népesség 62 százalékának megtakarításai részvényekben vannak. A világ leggazdagabbjainak vagyona egyenként is százmilliárdos nagyságrendben csökkent, de biztosra vehető, hogy ez kisebb megrázkódtatást okozott nekik, mint azoknak, akik a nyugdíjas éveikre félretett pénzük olvadását látták a képernyőkön.
Az április 9-i felfüggesztés hatására a nyitva tartó amerikai tőzsdék száguldani kezdtek, ami tükrözi a befektetők véleményét a vámháborúról. Ha nem tudnám, hogy ez elképzelhetetlen, még azt hihetném, hogy nyereségvágyból elkövetett szándékos árfolyammanipuláció állhat a háttérben.
Mindebből látszik, hogy Trump vámjain az egész világ veszít, de az USA lesz az egyik legnagyobb vesztes. Most az őrült masiniszta a legutolsó pillanatban félrerántotta a kormányt (ahogy azt a közelmúltban néhányszor már megtette), de a chicken game még folytatódik.
A szerző mérnök-közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.