„Az élet mégiscsak ajándék, és meg kellene becsülni” – Sima bűnüldözéssel vajmi keveset lehet tenni a kábítószer-használat ellen

Tető nélküli, „kibelezett” ház egy egyébként takaros falusi utcában: mindenhol kiskertek, káráló tyúkok, szépen nyírt fagyalsövény. Valaha otthon volt ez is, a falak szigeteltek, az eredeti épület még új téglából egy plusz szobát is kapott volna, de nem sikerült befejezni. Az udvaron német és angol nyelvkönyvek, s polgári otthonokat bemutató magazinok hevernek elázva, itt-ott megégve. Az egyik újság címlapján Várkonyi Andrea, Mészáros Lőrinc feleségének megfakult portréja idéz egy másképp hamis, idilli világot.

Egy drogtanyán járunk, Észak-Magyarország egyik, véletlenszerűen kiválasztott falujában, amilyenből a térségben tucatnyi akad. Abban közösek, hogy noha valaha hétköznapi közösségként működtek, nagyjából problémák nélkül, ma már a szerhasználat, a bódult fiatalok, családapák, családanyák látványa szinte mindennapossá vált, s ezzel együtt megszaporodott a lopások, rablások, egyéb bűncselekmények aránya is. Orbán Viktor kormányfő márciusban hajtóvadászatot hirdetett a drogkereskedők ellen – mi pedig annak próbáltunk utána járni, mennyire tartják ezt hatékonynak és elegendőnek az érintett településeken élők, köztük a drogmegelőzéssel foglalkozó helyi szakemberek.

– mondta lapunknak egy észak-magyarországi település drogprevencióval és rehabilitációval is foglalkozó civil szervezetének szociális szakembere. Azt kérte, a falu nevét ne áruljuk el, mert az egyfajta megbélyegzés lenne, márpedig ma Magyarországon több száz vidéki közösség van az övékéhez hasonló helyzetben. Szavai szerint sokáig az volt inkább a jellemző, hogy a fogyasztók magányosan, nem feltétlenül családban éltek, ma azonban már családapák, családanyák, fiatalok is érintettek. Ha egy-egy függőnél a drogfogyasztás olyan szintre jut, amit már a család sem tud tolerálni, akkor ők „kiszédülnek” onnan. Az ő falujukban korábban elképzelhetetlen volt, hogy hajléktalanná váljanak az emberek, ma pedig jelentős számban élnek otthonukat elvesztett személyek, mert a függőségük miatt nem tudtak jövedelemhez jutni, a számlákat, tartozásokat nem fizették, ezért a közműveket kikapcsolták, a lakás állapota pedig végtelenül lezüllött. A droggal kapcsolatban az a legnehezebb – tette hozzá –, hogy akarata ellenére senkit nem lehet gyógykezelni, senkit nem lehet a függőségtől megszabadítani. Tehát hogyha nem együttműködő, ha nincs akkora „szenvedésnyomás”, hogy úgy érezze, neki magának változtatnia kell, akkor nincs esély javítani a helyzetén.

Nagyon nehéz persze egy famíliának az a döntés, hogy mondjuk a családtagjától megválik, lehasítja magáról, kijelenti a lakásból, és nem engedi be többé a gyerekét, férjét, bárkiét, de bizony eljutnak ide. A függés egy ördögi kör, mert egyre nagyobb adag kell ahhoz, hogy használjon, egyre több pénzt kell rá költeni, miközben egyre kevésbé képes dolgozni a kliens, így aztán azt a pénzt, amit drogra költhet, kisebb lopásokból, a családtagok megkárosításából, apró bűncselekményekből tudja előteremteni. Ilyen történeteket is látunk eleget: kifosztja a hűtőt és eladja, ami benne van, eladja az ékszereket, udvarról kiteregetett ruhát, gyerekjátékot. Az persze nyilvánvaló, hogy ezeket az értékeket valaki felvásárolja, az orgazdák pedig sok esetben maguk a dílerek.

– mondta.

Nagyon nehéz helyzetben van a rendőrség is, a rendvédelmi oldalon: ha ugyanis egy drog nincs a tiltólistán és nem illegális, akkor hasztalan kaptak el bárkit. Sőt, ha ilyen anyagot és eszközöket foglalnak le, elvileg vissza is kellene adnia a tulajdonosának, hisz nem jogszerűtlenül tartotta azokat magánál. Másfél nap elmegy az adminisztrációval, és nem javulnak az eredményességi mutatók – ezért sok rendőr inkább elfordítja a fejét – mesélte lapunknak egy volt rendőr, aki ma már egy Heves megyei kistelepülés polgármesteri hivatalában dolgozik, szociális területen. Azt mondta, a korábbi munkájában még volt egyfajta tervszerűsége, akár a drogprevencióban is, de a mostani, a kormánytól indult rapid drogellenes kampánynak nem látja a megtervezett lépéseit. Szavai szerint hiába folyik mostanság a kormánypropagandában, hogy hány terjesztőn ütöttek rajta az akciócsoportok, ha egy dílert kiemelnek, öt másik veszi át a helyét. Korábban is előfordult, hogy több nagy díler lebukott, komoly ítéleteket is kapott, és két hét múlva volt helyette másik. Ráadásul most egy új „üzletág” is elindult, ami eddig nem volt: autóbusszal hozzák kis adagokban a falvakba a drogot, így a térfigyelő kamerák sem segítenek az elkövetők azonosításában. Szerettünk volna a kormány drogstratégiájával kapcsolatban interjút kérni Horváth László fideszes országgyűlési képviselőtől, akit Orbán Viktor idén februárban a drogok ellen fellépő kormánybiztosnak nevezett ki, de egyelőre csak azt az ígéretet kaptuk tőle, hogy majd „jelentkezni fog...”

– Nagyon sok vélekedés szerint a szerek többsége ázsiai országokból jön be, itthon aztán még különböző adalékanyagokat kevernek hozzá, s egyre kisebb a tudás arról, hogy ki mit árul, és hogy egyébként annak a szernek mi a következménye – mondta lapunknak E. Román Katalin, a kerecsendi Felzárkózó Települések Program szakmai koordinátora, aki munkája és végzettsége révén rálát a térség drogproblémáira. Szavai szerint a drog nem egyszerűen rendészeti vagy egészségügyi probléma, hiszen ha nem képződnének azok a szociális, szociokulturális problémák, az a fajta kiszolgáltatottságérzet, reményvesztettség, ami miatt valaki nem lát más kiutat, akkor kevesebb lenne a szerhasználó is. De ma már a drog gyermekvédelmi és gyámhatósági probléma is, hiszen sorozatban ki kell emelni gyerekeket drogfüggő családokból, mert a szülők már nem alkalmasak arra, hogy fenntartsák a családot. – Több drogfüggő anyukajelöltnél hosszas harc után értük el, hogy nyílt örökbefogadással gondoskodjon a kicsi jövőjéről azért, hogy ne kelljen kórházban hagynia. Ráadásul egy drogfüggő várandósnál a kisgyerek óhatatlanul már a méhben olyan traumákat szenved el, amit normál esetben nem kellene átélnie – mondta.

Az ország kórházai tele vannak elhagyott csecsemőkkel, nem véletlenül. De a gyermekvédelmi rendszer is telített már, nincs elég nevelőszülő, az ellátórendszer nem volt erre felkészülve. Arról nem beszélve, hogy erre a problémára egyébként a rehabilitációs intézmények sincsenek felkészülve, és a kórházak pszichiátriai osztályai sem. Ők rendszerint azokat tudják viszonylag sikeresen támogatni az útjukon, akik legalább képesek eljutni a csoportos terápia és az önismereti beszélgetések szintjére – mondta.

– ezt már egy kelet-magyarországi drogprevenciós intézmény addiktológusa mondta lapunknak, de mivel részben állami támogatásból működnek, szintén azt kérte, ne áruljuk el sem az ő, sem az intézmény nevét.

– A ma születő gyerekeknek nagy része hátrányos körülmények közé érkezik, s ez az ország olyan lesz, amilyennek ez a nemzedék fenn tudja majd tartani. Vagyis nem a 24. hanem a 32. órában vagyunk. És nemcsak a szegény gyerekekről van szó. Sokan élnek abban a tévhitben, hogy a jó gyerekkor meg a jó gyereknevelés azt jelenti, hogy tárgyi gondoskodásban kapjon meg a gyerek mindent, ám a nem stabil értékrendű, az érzelmi gondoskodást és folyamatos bizalmi kapcsolatot fontosnak nem érző családokban a szerhasználat ugyanúgy élő veszély – mondta.

Azért időnként akadnak jó történetek is, még ha ezekből is van kevesebb – tette hozzá. Egy alkoholfüggő, aki már járni alig tudott, kifosztotta az összes családtagját, tönkrement a házassága, hajléktalanszállóra került, majd onnan önként bevonult egy rehabilitációs intézetbe. Hosszú kezelés után felépült. Nemrég találkoztak vele, s nem hittek a szemüknek, mert mintha 15 évvel korábbi állapotában látták volna viszont. Egy másik függőnek a gyógyuláshoz arra volt szüksége, hogy elveszítse a családját, túléljen egy nagy balesetet, s rájöjjön: az élet mégiscsak ajándék és meg kellene becsülni.