Palotás János: Képmutatás vagy értelmiségi matematika?

Erős reakciók követték a két héttel ezelőtti írásomat, amelyben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjainak, de leginkább az MTA vezetőinek vetettem fel, hogy az a magatartás, amit Orbán Viktor 2010-es hatalomba kerülése óta követnek, a nemzet cserbenhagyása és a kormányzása melletti cinkosság. Egyáltalán nem lepett meg, hogy az érintett vezetők, bár tudomást szereztek az írásomról, így arról is, hogy kész vagyok a nyilvános vitára velük, egyáltalán nem reagáltak az írásomban olvasható súlyos megjegyzéseimre.

Igazából az sem lepett meg, hogy a Népszavában megjelent írásomra a Klubrádión kívül csak néhány közösségi médiacsoport (Európa Expressz, Civil Hetes, Hírvonal stb.) hívta fel a figyelmet, és a legismertebb online médiafelületek ezúttal is elkerülték a téma taglalását. Azt ígértem, nem állok meg az Akadémiánál, mert a nemzet cserbenhagyásával az MTA sosem volt egyedül.

A folytatás főszereplőjének kiválasztására a média társadalmi szerepén és felelősségén túl, egy személyes történetem is okot adott. 2023 decemberében felkerestem a Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ), melynek magam is tagja vagyok, hogy a szövetség az elsők között hivatalosan is csatlakozzon ahhoz az Európai Bizottságához beterjesztett panaszhoz, amellyel közel ötven társadalmi szervezet, politikai pártok és mozgalmak fordultak az uniós szervhez. A panasz, különös tekintettel a 2024-es európai parlamenti választásra, kérte az Európai Bizottság hatékony fellépését a magyar kormánynál annak érdekében, hogy Magyarországon a választást megelőző kampányban az Európai Unió által is elvárt „szabad választás” valamennyi feltételrendszere érvényesülni tudjon. A „szabad választás” tartalmi követelménye ugyanis, hogy a választópolgárok a szavazást megelőző időszakban az eléjük tárt tényszerű és sokszínű nyilvános információ hatására felismerhessék a saját valós érdekeiket, és ezen érdek ismeretében adhassák le voksaikat, s a szavazatoknak arányosan kell megjelenniük a választás végeredményében. Nehéz vitatni, hogy ezen uniós – megjegyzem, a magyar választási eljárási törvényben is visszaköszönő – feltétel egyetlen szótöredéke sem teljesül immár legalább tizenöt éve Magyarországon. Az Orbán-rezsim sokszoros média- és pénzügyi túlsúlya – amely ráadásul hírhamisítás útján rendszerszintűen vezeti félre a társadalmat – okozza az uniós és egyben az emberi jogi jogsérelmet. A hiteles média egyensúlyt követelő beadványhoz való csatlakozást, számomra mindmáig megmagyarázhatatlanul a MÚOSZ vezetése többségi szavazással elutasította.

mert akkor személyükben, személyi szabadságukban, és a még meglévő egzisztenciájukban is kihívják maguk ellen diktatúra nyílt fellépését.

Tény viszont, hogy csak a félelem nélküli, a demokrácia mellett elkötelezett és nem a saját maga által felállított korlátok között mozgó média a(z egyik) legfontosabb védelmezője a demokráciának. Én 2023 decemberében el sem tudtam képzelni, hogy ez az önkorlátozó magatartás már akkor is ott tartott, hogy Orbán hamis és minden képzeletet fölülmúló, a mindennapjainkban dúvadként romboló propagandagépezetével szembeni uniós fellépéstől a MÚOSZ elnökségének többsége elhatárolódik. A véleményem akkor is az volt, hogy ezt a beadványt, amit kidolgoztam, amiről konferenciát tartottam ezer fő részvételével, éppen a MÚOSZ társadalommal szembeni kötelezettségeként, már sokkal korábban magának az újságíró szövetségnek kellett volna kezdeményeznie az Európai Bizottságánál.

Emlékszem, Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke egyetértett, hogy a szövetség, mint a legérintettebb érdekvédelmi és szakmai szervezet csatlakozzon az Európai Bizottságnak benyújtásra kerülő panaszhoz, de ehhez előbb neki soron kívül meg kellett szereznie az elnökség jóváhagyását. Emlékszem arra is, hogy sem benne, sem bennem fel sem merült, hogy a szavazás, éppen a felvetés indokoltságának megkérdőjelezhetetlen volta okán, bármely elnökségi tagban is ellenvetéssel találkozna. És emlékszem Kocsi Ilona szavainak akadozó voltára, amikor közölnie kellett velem, hogy az elnökség többségi szavazattal elutasította a csatlakozást, és emlékszem saját döbbenetemre is, ami azóta sem változott.

Kocsi Ilona igazi vezetőként nem kommentálta a döbbenetes eredményt, nem határolódott el az elnökség többségi véleményétől. A döntés megismerését követően arra kértem, ne adja meg a nemmel szavazók nevét, mert majd én felteszem ezt a kérdést a MÚOSZ következő tisztújító közgyűlésén, amikor a közgyűlés értékeli a vezetők elmúlt időszakbeli munkáját, és a tagok a küldötteik útján új vezetőket választanak.

Erre a tisztújító közgyűlésre kerül majd sor most május 22-én, és én, összhangban az akkori elhatározásommal, küldöttként ott leszek. Nem változott a 2023-as elhatározásom, hogy a „miként szavazott” kérdést fel kívánom tenni minden leköszönő elnökségi tagnak, és minden jelöltnek az új vezetőség megválasztásakor: miként szavaznának azonos helyzetben, mert a 2026-os választás időpontja egyre közelebb van, így a média szerepe és felelőssége is egyre fokozottabb. A küldötté választásomhoz szükséges támogatást már köszönettel megkaptam a MÚOSZ tagjaitól. Természetesen tovább erősíti eltökéltségemet és a felszólamlásom súlyát is, ha a jelölési időszakban, április 22-ig további támogató jelölést kapok. Innen már a tisztújító közgyűlés felelőssége, hogy milyen félelemmentes megbízatást fogalmaz majd meg a megújuló vezetősége felé.

Az MTA következő tisztújító közgyűlésére 2026-ban kerül sor. Igaz, számos oka lehetne annak, hogy az Akadémia rendkívüli közgyűlés keretében ezt korábban, lehetőleg még idén megtegye. Jelen írásomban az Akadémia után elsősorban azért emelem ki az a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, mert a tagjaiban tömörülő médiamunkások társadalmi felelőssége a következő hónapokban meghatározó lesz, amit nem korlátozhat a félelem Orbán ordas rendszerétől.

Ugyanakkor az általam itt bemutatott utat és eltökéltséget példának is szánom sokaknak. Rá szeretnék mutatni arra, hogy az egyes demokratikus intézmények és szervezetek tagjainak általában is van lehetőségük, ezáltal felelősségük is abban, hogy az általuk jelölt és megválasztott vezetők személyéről miként döntenek, és milyen elvárásokat fogalmaznak meg feléjük. Ma is biztos vagyok abban, hogy az MTA tagságának döntő többsége elítéli Orbán rendszerét, ugyanakkor a visszafogottságukkal eddig nem követelték ki az Akadémia cselekvési, felszólalási kötelezettségét sem az egyes akadémiai osztályok, sem az MTA felső vezetésétől. A tisztújítás egyszerre lehetőség az Akadémia történelmi megítélésének javítására, tágabb értelemben pedig, és ma ennek van elsőbbsége, kiemelt felelőssége van a nemzet jelenének és közeljövőjének az alakulásában.

Mostani írásom során is „érzem a levegőben” az értelmiség azon széles körének egyetértését az eddig leírtakkal, akik se nem akadémikusok, se nem médiamunkások. Ezért, ha csatlakoznék az írásomnak címet adó, az egyéni érdekek alapján számított értelmiségi matematikához, akkor itt kellene befejeznem a cikkemet, és holnaptól áramlana felém a többség elismerő gratulációja. Gratuláció, mivel bemutattam a ma elfogadhatatlan valóságának néhány felelősét.

Ez azonban számomra a valósággal szembeni megalkuvást, képmutatást jelentené, ezért itt még nincs vége az írásomnak.

A Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) legutóbb 2023-ban választotta meg négy évre a tisztségviselőit, vezető testületeit. A MÜK és területi szervezeteinek felelőssége a jogi, jogtudományi kérdésekben szinte azonos az Akadémia, valamint az MTA Gazdaság- és Jogtudományi Osztály kapcsán leírt cinkossággal, a társadalom cserbenhagyásával. A szakmai szervezetek, kamarák szabályozásának mindegyike lehetővé tesz rendes, és rendkívüli közgyűlések összehívását, amelyek meghatározhatnak a vezetők felé új feladatokat, vagy az új feladatokhoz választhatnak új vezetőket, akár a MÜK estében is.

A változás lehetősége, a rendszerváltó cselekvés tudatosítása terén nincs ez másképpen a szakszervezetek és sok más civil szerveződés esetében sem. Természetesen van különbség. A társadalmi szinten legjelentősebb szakszervezetek – így például a pedagógus és az egészségügyi szakszervezetek, a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének tagszakszervezetei, az öt magyarországi közlekedési szakszervezet  – esetében nem lenne igazságos, és a valósággal is ellentétes lenne a hallgatás, mint cinkosság felvetése.

Ugyanakkor az általam kiemelt szakszervezetek esetében is igaz a tagság megtisztulásának és az új célok meghatározásának szükségessége, amely csakis rendes vagy rendkívüli közgyűlések, illetve a közgyűléseket megelőző belső viták keretében valósulhat meg. Tisztázni szükséges mind a szakmai, mint a munkáltatói és a munkavállalói érdekvédelmi és képviseleti szervezetek esetében a diktatúrában betöltött szerep eltérő voltát egy jogállami környezethez képest. Egy demokratikus jogállamban elsősorban, de ott sem kizárólagosan a szakmai képviselet az elsődleges cél. Diktatórikus államhatalom esetén a diktatúrát bármely okból támogató tagoktól az érdekképviseleteknek meg kell tisztulniuk, hiszen az elsődleges célnak már nem a hatalommal való szakmai vitákat, egyeztetéseket kell tekinteniük, hanem a demokratikus jogállam visszaállításához szükséges kritika megfogalmazását, és e cél érdekében a társadalmi összefogás megteremtését, az abban való aktív részvételt.

Ugyanezen elvek mentén kell átgondolniuk a jelen és jövőbeni szerepvállalásaikat a legkülönbözőbb, összegző elnevezésük alapján civil szerveződéseknek, például a nyugdíjas szervezeteknek, az önkormányzatoknak, a szabad városok összefogásának stb. Igaz, tudni kell, hogy a valóságban az állampolgárok bármely közössége által létrehozott valamennyi szervezet egyben civil szervezet is, így például a politikai pártok, politikai mozgalmak is azok, és a leírtak rájuk is vonatkoznak.

Nem véletlen sem a szakmai szervezetek, sem a szakszervezetek, sem más civil szervezetek, pártok lassú kiürülése. Többségüknél ma rendkívül alacsony a reprezentáció, hiszen nincs igazi ok e szervezetekhez való csatlakozásra. Egy diktatúrában az érdekképviseleti fellépés a hatalommal szemben nem értelmezhető fogalom. A szervezetek többségénél mégis napi gyakorlat a számolgatás. Mi lesz velük, ha a hatalom támogatói kilépnek szervezetből, mi lesz a törvény szerint elvárt reprezentativitási százalékkal. Pedig a megtisztulás miatti tagságvesztés elenyésző, ha a várható tagság-bővüléssel is számolnának. A hatalommal szembeni társadalmi összefogáshoz való csatlakozással tömeges érdekeltséget hozna magával a ma kívül maradók belépése. A számolgatás miatti visszafogottság, az összefogástól való távolságtartás egyszerre megy szembe a társadalom érdekével, miközben az érintett szervezetek lassú elhalása biztosra vehető.

Egy diktatúrát csak rendszerváltással lehet demokratikus berendezkedésű társadalommá átalakítani, amely kizárólag egy társadalmi összefogás, aktív és hangos, valóban hatékony közös fellépés eredménye lehet.

Továbbra is kész vagyok bármikor, bármilyen demokratikus intézmény esetében nyilvános vitát folytatni az általam leírtakról, mert ami ma a jellemző, az biztosan nincsen rendben!

Ha az olvasó szeretné megismerni, hogy a döntéseit az érdekek vagy inkább az értékek melletti elköteleződés jellemzi, mostanában ezt egyszerűen tesztelheti. Mind a Tisza Párt szavazása, mind Orbán népszavazásnak hazudott aljas „véleménynyilvánító szavazása” felteszi a kérdést Ukrajna EU tagságának támogatásáról. A Tisza Párt nyilatkozatai sugallják, Orbán szavazása nyíltan állítja, hogy Magyarországnak nem érdeke Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz. Ukrajna csatlakozása kizárólag érdekek alapján lehetne egy szakmai vita tárgya (bár szerintem szakmailag is hibás az elutasítás melletti érvelés). Lehetne, de az értékek melletti gondolkodás magát a vitát is kizárja. Ukrajna ma egy áldozat, egy nemzettel szembeni gyalázat áldozata, így az ország segítése mérlegelés nélküli emberi kötelezettség, ahol sem a matematikának, sem az egyéni vélt érdekek felvetésének nincsen helye. Az emberi érzések és kötelezettségek válasza csak az lehet, hogy érdek vagy nem érdek, de támogatni kell az ukrán nemzet azonnali segítését, az uniós tagság útján is.