Sporttörvény;Milák Kristóf;Schmidt Ádám;

Schmidt Ádám átadja az aranyérmet Milák Kristófnak a férfi 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a párizsi nyári olimpián 2024. augusztus 3-án.

- Készül a lex Milák, a továbbiakban az olimpikon is bukhatja az életjáradékát, ha nem nevez meg edzőt

Az úszóklasszis senkit nem nevezett meg edzőjének a párizsi olimpia után, így néhányan életjáradék helyett hivatalosan semmit nem kaptak.

Mint ismert, a párizsi olimpián 100 méteren arany-, míg 200 méteren ezüstérmet szerző úszó, Milák Kristóf többszöri felszólításra sem nevezett meg senkit felkészítő edzőjeként, így pedig megfosztott legalább három, de inkább négy szakembert, Virth Balázst, Kovácshegyi Ferencet, Zala Györgyöt és nevelőedzőjét, Plagányi Zsoltot az életjáradékától. Most úgy tűnik, a jövőben ezt az olimpikonok nem tehetik meg csak úgy, ebben az esetben az Index cikke szerint ugyanis ők is buknák az életjáradékukat.

Az eset miatt már korábban is felmerült, hogy módosítani kellene a sporttörvényt. A Nemzeti Sportrádióban Schmidt Ádám államtitkár egyebek közt arról beszélt, hogy február második felére az ő Hold utcai irodájába meghívja a hat köztestület (MOB, Magyar Paralimpiai Bizottság, Sportegyesületek Országos Szövetsége, Magyar Edzők Társasága, Magyar Szabadidősport Szövetség és Nemzeti Versenysport Szövetség) elnökét, és átbeszélik a teljes kérdéskört, amelynek nyomán legkésőbb a tavasz végén jogszabály-módosítás fog történni. Visszamenőleges hatállyal ugyanakkor nem fognak hozni rendelkezést, így a Milák által megfosztott edzők ilyen módon nem fognak kárpótlást kapni.

Az Index úgy tudja, hogy amennyiben megállapodnak a hat köztestület vezetőjével, akkor a tavaszra időzített jogszabály-változtatás mindenkire nézve kötelező lesz. A lap szerint Schmidt Ádám rádiónyilatkozatától függetlenül tanácskozást tartott Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság, Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága elnöke, továbbá Fábián László, a MOB főtitkára, valamint Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja. Ők abban állapodtak meg, hogy azt a javaslatot fogják az államtitkár elé terjeszteni, hogy ha a sportoló senkit nem nevez meg edzőjeként, akkor ő maga se kaphassa meg az életjáradékot.

Megint eltelt egy év, megint jön a Super Bowl! Az amerikaifutball-liga csúcsmeccse már hazánkban is egyre nagyobb tömegeket vonz. Érthető! Az SB nem szimpla sportesemény: popkulturális parádé!