elővásárlási jog;Vitézy Dávid;Rákosrendező;Mohu Mol;

- A hulladékkoncesszió bevételéből venné meg a Rákosrendezőt Budapest, de a Mohu szerint ez nem fog menni

Vitézy Dávid szerint kivitelezhető az ötlet, Karácsony Gergely korábban még a szolidaritási adóról beszélt. 

A Mohutól jön az a pénz, amiből képes megvenni a Budapesti Közművek (BKM) a rákosrendezői telket - nyilatkozta az Indexnek Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

Vitézy Dávid azt mondta, hogy a 85 hektáros rákosrendezői telekre a BKM-nek a hulladékkoncesszió bevételeiből van pénze, mert „ott volt egy egyszeri bevétel a hulladékhasznosító mű átruházásából, ami 33 milliárd forint, ezt használja erre a város”. A 33 milliárd forint ugyan elég az első két részlet kifizetésére - amelynek összege 30,5 milliárd forint - de a harmadik részletet, a 20,9 milliárd forintot még elő kell teremtenie a városnak 2039-ig - közölte Vitézy Dávid.

A korábbi főpolgármester-jelölt szerint a terület megtisztítását és fejlesztését magántőke bevonásával kell elvégezni, de úgy, hogy amennyire lehet, a telek maradjon fővárosi tulajdonban, vagyis a beruházók csak a felépítmény tulajdonjogával rendelkezzenek. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint emellett az is fontos, hogy mi és hogyan épül, milyen magas épületek, milyen funkcióval jönnek létre. Azt, hogy mennyi támogatott bérlakás épüljön, a városnak kell megmondania, nem a befektetőnek - tette hozzá.

Vitézy Dávid kijelentette, három fő feltétele van annak, hogy Rákosrendezőből építési telkek legyenek. Ezekből az első kettőről, a szemét eltávolításáról és a kármentesítésről sok szó esik, szemben a harmadikkal - amely egyben a legnagyobb is -, a vasút átépítésével. – Azokat a rákosrendezői vágányokat, ahol tehervonatok álltak 50 éve, de ma már fa nő a helyükön, el kell bontani. Erre a MÁV nélkül nincs lehetőség a jogszabályok alapján, nem az van, hogy kimegyünk, és lefűrészeljük a síneket a többiről - fogalmazott Vitézy Dávid.

Később a Mohu kiadott egy közleményt, amelyben pontatlannak minősítette Vitéázy Dávid állításait, mondván, hulladékkoncesszió bevételeiből biztos nem veszi meg Rákosrendezőt a főváros. E szerint a Mohu Budapest valóban fizetett a BKM-nek összesen 39 milliárd forintot adtak a cég 50 százalékáért és annak működtetéséért. Ebből azonban 17 milliárd forintot a BKM csak a közös tulajdonú Mohu Budapest fejlesztésére költhet, az összeget pedig letéti számlán kell tartani, másra fordítani nem lehet.

„Ennek a szerződésnek a részeként tavaly év végén, további mintegy 13 milliárd forintért vásárolt meg a MOHU Budapest a fővárostól egy részben EU-s forrásból megvalósuló hulladékválogatót és logisztikai telepet is. A vételárat az EU-s támogatással összefüggésben használhatja fel az önkormányzat - írták a közleményben. Tehát a nyilatkozat értelmében valóban van bőven tartalék a BKM-nél, ezt azonban nem használhatja fel szabadon a város például arra, hogy a Rákosrendezőt kifizesse belőle. „Hogy Budapest milyen forrásokkal rendelkezik, az nem a MOHU dolga. A mi feladatunk a hazai hulladékgazdálkodási rendszer modernizálása és fejlesztése, annak érdekében hogy meg tudjunk felelni az európai uniós céloknak és hogy minél jobban óvjuk a környezetünket” – hangzik a közlemény.

Korábban Karácsony Gergely úgy nyilatkozott, hogy az arab befektető, az emírségekbeli Eagle Hills Properties által kínált 50,9 milliárd forintot Budapest abból a pénzből fizeti ki, amelyet az általa 2023-ban befizetett szolidaritási adóból kap vissza. Ezt az 50,9 milliárd forintot három részletben kell kifizetni.

Úgy tűnik, a kardiológián valójában szinte semmi nem történt.