- Könnyek katarzisa

Arról, hogy van, amikor igenis szabad, sőt kell sírnunk. Egy négy gyermeket nevelő apa hirtelen elveszti a feleségét. Ráadásul egy farmon, a külvilágtól elzárva, a természethez közel élnek. Ebben a helyzetben látjuk, hogy miként próbálják ezt az elfogadhatatlan helyzetet feldolgozni. A kislány azt mondja az apukájának, hogy „szeretem az anyát.” Majd, hogy „sírtam”. Erre az apa: „én is sírtam már ma.”

Ennek a megrázó dialógusnak a hangulata jellemző végig a filmre. Ez a család egy nagyon nehéz, kényszeres költözéssel teli, szinte megoldhatatlan helyzetbe engedte be a kamerát, a személyes, intim terükbe, a tragédiával való küzdelem legszemélyesebb pillanataiba. A rendezőként Silje Evensmo Jacobsen által jegyzett alkotás annyira személyes, hiteles és érvényes, hogy nem csak a szereplők, hanem a filmet nézők könnyei is hamar elerednek. De ez a produkció nem szentimentális, annál sokkal több. Arról szól, hogy létezik valamilyen erő, valamilyen akarat, hogy az élet által érthetetlenül kimért büntetést valahogy mégis át lehet vészelni. A film nagyon finoman egyensúlyoz az érzelmesség és a racionalitás között. A legerősebb momentumaiban pedig a képi világával, a remek szerkesztésével együtt, képes a hétköznapokat költészetté emelni. A vetítés utáni közönségtalálkozón megjelent az apa és az egyik fiú. Élőben is ugyanolyan természetesen és megnyerően viselkedtek, mint a vásznon. Interneten ez a film is látható még. Mindenképp érdemes megnézni.

Infó: Egy újfajta vadon. Rendező: Silje Evensmo Jacobsen 11. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál