Szegény magányos magyar miniszterelnök egyedül küzd az uniós csatatéren, és ha nem vérteződik fel elég sok beküldött nemzeti konzultációs ívvel, akkor bizony nehezen fogja tudni meggyőzni „Brüsszelt”, hogy enyhítsenek a szankciókon, amelyek mögött természetesen elsősorban Soros György és fia, Alexander, mint a legnagyobb haszonélvezők, valamint az általuk pénzelt „dollárbaloldal” képviselői, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Dobrev Klára Gyurcsány Ferenc és Fekete Győr András állnak – nagyjából ez volt az esszenciája annak a maklári fórumnak, amelyet tegnap késő délután tartott Németh Szilárd, a rezsicsökkentés megőrzéséért felelős kormánybiztos, Fidesz-alelnök.
A Heves megyei falu művelődési házának nem túl méretes nagytermét megtöltötték a helyből, valamint a környékbeli településekről érkezett kormánypárti polgármesterek, önkormányzati képviselők, aktivisták. A bejáratnál a belépőkel kitöltettek egy adatlapot, hogy „kapcsolatban maradhassanak” a térség fideszes országgyűlési képviselőjével, Pajtók Gáborral, az aláírásért cserébe pedig mindenki kapott egy tollat és egy pici jegyzetfüzetet.
![](/i/16/9/0/1365931.jpg)
Németh Szilárdnak előadóként nem volt egyszerű dolga, hiszen úgy próbálta kitartásra buzdítani az egyébként meglehetősen letörtnek és enerváltnak tűnő híveket, hogy közben végig kerülgetnie kellett a forró kását, vagyis azt a tényt, hogy az általa épp szenvedélyesen ostorozott „brüsszeli szankciók” mindegyikét megszavazta maga Orbán Viktor is.
Ezt a mondatot egy órával a kezdés után mégiscsak kénytelen volt kiejteni a száján, mindjárt fel is mentve a felelősség alól az ország vezetőjét, aki megszavazta ugyan a szankciókat, de azért sikerült „kijárnia”, hogy Magyarországot nem érinti a kőolajat, a földgázt és az atomenergia előállításához szükséges eszközöket érintő korlátozás. Amikor pedig a 2021 óta drasztikus drasztikusan megugrott gáz és villamosenergia árakat szemléltette egy grafikonnal, szintén muszáj volt bevallania: a benzinre és dízelre vonatkozó ársapkát már jóval az orosz ukrán háború előtt, még 2021 őszén bevezették Magyarországon – „olyan előszelek fújtak”, kommentálta ezt az intézkedést –, miként azt is beismerte, hogy egyes élelmiszerek árplafonja szintén tavalyi, még a háborút megelőző intézkedések közé tartozik.
![](/i/16/9/0/1365927.jpg)
Eközben a hallgatóságnak olyan érzése lehetett, pusztán azért gyűltek össze ezen a novemberi, ködös, zúzmarás délutánon, hogy magukkal vihessék az üzenetet: minden barátjukat, rokonokat biztassák arra, töltsék ki a nemzeti konzultációt. Már csak azért is, mert ahogy Németh Szilárd felhívta a jelenlévők figyelmét, mostanáig csak 350 ezren töltötték ki a kérdőívet. – Nem baj, még van idő – szólt a közönség soraiból valaki, akinek eszébe juthatott, hogy a korábbi konzultációkat a kormányzat szerint milliós nagyságrendben töltötték ki az emberek.
![](/i/16/9/0/1365928.jpg)
Így aztán a kivetítőn is vastag betűkkel szedve olvashatták a jelenlévők, hogy minden nap osszák meg a fideszes politikusok és véleményvezérek álláspontját a szankciókról, töltsék ki a konzultációs íveket, sőt, Németh Szilárd még azt hozzátette: aki nem akarja ezt névvel vállalva megtenni, nyugodtan beküldheti névtelenül az interneten is.