Három szülő beszélgetett hétfőn reggel a csepergő esőben a kaposvári iskola, miután elköszöntek gyerekeiktől, akik március 5. óta először léphettek be az intézmény kapuján. Kásler Miklós Emmi-miniszter másfél hónappal ezelőtt rendelte el – március 8-tól – az átállást a digitális oktatásra, első lépésben a hónap végéig, amit aztán meghosszabbítottak április 19-ig. Orbán Viktor miniszterelnök aztán a szülői, szakmai és diákszervezetek tiltakozása után – és ellenére - április 14-én bejelentette, az újranyitás jegyében csak az alsó tagozaton áll vissza a normál oktatás, illetve kinyitják az óvodákat, a felsősök és a középiskolások május 10-ig továbbra is online tanulnak. A szülők, akik a koronavírus-fertőzéstől félve nem akarják iskolába vinni gyerekeiket, megtehetik, a hiányzás ugyan igazoltnak számít, ám 250 óra távollét után osztályozóvizsgát kell tennie a gyereknek. A tanévből még kilenc hét, a harmadik és negyedik osztályosoknak valamivel több, mint 250 tanóra van hátra…
- Ez egy baromság, sokkal rosszabb a járványhelyzet, mint amikor bezárták az iskolát – heveskedett Andrea, akinek negyedikes a lánya. Fia elsős, őt azért hozta el, mert a kicsiknél a digitális oktatás teljesen hamvába holt kísérletnek számított, a gyerek nem értette, ha otthon van a játékai között, miért kell neki egész délelőtt az íróasztalnál ülni.
- Nem lehetett jó döntést hozni: ha nem jövünk, lemarad a gyerek, így viszont retteghetek, elkapja-e a vírust – szólt közbe Éva. – Röhej, hogy március előtt simán adták online is az órákat a tanító nénik, így akik karanténban voltak, vagy a szüleik úgy döntöttek, már akkor sem járnak iskolába, követni tudták az anyagot. Most viszont múlt csütörtökön megírták a tanítók, hogy nem lehet online közvetíteni az órákat, megtiltották nekik.
- Az osztály Facebook-csoportjában a szülők több, mint fele nem akarta elengedni a gyerekét, egymást győzködték, hogy maradjon mindenki otthon, s akkor kénytelenek lesznek megmaradni a digitális órák mellett – jegyezte meg Andrea. – Persze valaki felnyomta a beszélgetést az iskolának, a tanárok pedig megsértődtek, erre sokan visszakoztak. De így is az osztály negyede hiányzik.
- Mert ilyen hülye ez a közösség – kontrázott Éva. – A szomszéd gyereke az egyik Kaposvár melletti falu iskolájába jár, az osztályukban a 28 gyerekből 24-et otthon tartottak. Na, náluk maradtak az online órák!
![](/i/16/9/0/1314343.jpg)
Katalin egy elsős és egy másodikos fiú kezét fogva érkezett egy másik, kaposvári lakótelepi iskolához. Mint mondta, nem volt kérdés, hogy amint lehet, hozza a gyerekeket, ugyanis eddig is komoly problémát okozott számukra a felügyelet.
- A férjem két műszakban dolgozik, én fél nyolctól fél ötig, valamelyikünknek mindig szabadságot kellett kivennie – legyintett. – Ezzel persze ugrott a nyaralás. Szegény gyerekeknek ez egy ilyen év lesz, ugyanis a tavaszi szünetben elkaptuk a vírust, karanténban volt az egész család. Az egyetlen pozitívum, hogy most nyugodtabban hoztam el őket, elvileg ugyanis nem kaphatják el ismét ilyen rövid idő alatt. Mert tuti, hogy lesz fertőzés!
- Ettől tartunk mi is – vette át a szót Bertalan, aki negyedikes fiával és másodikos lányával érkezett nem sokkal a becsengetés előtt. – Ha Németországban élnénk, nem lenne gond a nyitás, ott ugyanis elég fegyelmezettek az emberek, s ha gyanús, hogy beteg a gyerek, nem viszik iskolába. Itt viszont… Tavaly télen, amikor még sehol sem volt a koronavírus, naponta három-négy lázasgyerek ücsörgött az osztályban.
Ettől félnek a kaposvári óvodákban is. Több óvónővel beszéltünk, akik szerint felelőtlenség volt kinyitni az ovikat, maradhatott volna az eddigi felügyeleti rendszer.
- Hat-nyolc gyerek volt a lezárás alatt, ekkora létszámnál megoldható, hogy az altatásnál, étkezéseknél meg legyen a megfelelő távolság – mondta az egyik óvónő. – Most tulajdonképpen tele vagyunk. Persze megértem a szülőket, a gyerekeknek rossz volt otthon, egyedül, ennyi idős korban nagyon igénylik a társaságot. De hogy tartassuk be velük a szabályokat? Nem értik, hogy nem mehetnek közel egymáshoz, s nem lehet egész nap rájuk erőltetni a maszkot. És hogyan vigasztaljak két méterről egy síró kisgyereket? Ráadásul a nevelők fele nincs beoltva, mert fél éven belül koronások voltak, azaz elvileg védettek. Csakhogy van olyan kolléganőm, aki három hónap alatt kétszer is megfertőződött. Csoda, ha félünk?
![](/i/16/9/0/1314316.jpg)
- Nem hoztam volna be az ikreket, ha nem kellene dolgoznunk a férjemmel – mentegetőzött Regina. – Eddig is kalákában vigyáztunk a gyerekekre a baráti körünkkel, egy-egy napot minden családból lecsípett valaki, s otthon maradt hat kicsivel, de a főnökeink most azt mondták, már van óvoda, így többet nem hunynak szemet. Egyikünk sincs még beoltva, csak reménykedünk, nem hoznak haza semmit a gyerekek, amire a fertőzöttségi adatokat nézve nem sok esélyt látunk. Olyan ez a nyitás, mint az orosz rulett: előbb-utóbb úgyis megszívjuk.