Szokatlan helyről, az afganisztáni táliboktól kapott támogatást Donald Trump amerikai elnök választási kampányában – közölte szombaton a CBS amerikai hírtelevízió. A hírt az MTI szemlézte.
„Reméljük ő fog győzni a választáson és megszünteti az amerikai hadsereg afganisztáni jelenlétét” – jelentette ki Zabihullah Mudzsáhid, a radikális iszlamisták szóvivője a CBS-nek telefonon adott interjújában.
A szélsőségesek egyben aggodalmukat fejezték ki a koronavírussal megfertőződött elnök egészségi állapota miatt. „Amikor tudomásunkra jutott, hogy Trump koronavírus-tesztje pozitív lett, aggódni kezdtünk az egészsége miatt, de úgy tűnik már jobban van” – közölte egy másik tálib szóvivő a CBS-szel.
Trump kampányszóvivője, Tim Murtaugh szombaton visszautasította a tálibok támogatását. Szintén a CBS-nek nyilatkozva elmondta: „a táliboknak tudniuk kell, hogy az elnök minden eszközzel meg fogja védelmezni az amerikai érdekeket”.
November 3-án lesz az amerikai elnökválasztás, és az újraválasztásra készülő Trump régóta hangoztatja, hogy le kell zárni „a nevetséges, vég nélküli háborúkat”.
![Tálib fegyveresek falubeliekkel ünneplik au amerikaikkal való békekötést Afganisztánban, még március elején.](/i/16/9/0/1291801.jpg)
Az Egyesült Államok és az afganisztáni tálib lázadók között februárban létrejött dohai megállapodás értelmében az amerikai katonáknak 2021 májusáig el kellene hagyniuk a dél-ázsiai országot.
Washington júniusban 8600-ra csökkentette afganisztáni hadereje létszámát, amelyet novemberig 4500-ra terveznek leszállítani. Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó pedig bejelentette, a jövő év elején 2500-ra csökkentik az afganisztáni haderő létszámát.
Az Egyesült Államok és szövetségesei a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően avatkoztak be katonailag Afganisztánban, amelyet akkor a tálib szélsőségesek irányítottak, akik Washington szerint menedéket adtak az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének, Oszama bin Ladennek. Az afganisztáni háború az Egyesült Államok történetének leghosszabb fegyveres konfliktusa.