A mai napon elbocsátották Rózsa Pétert, a 168 Óra című hetilap tavaly szeptemberben kinevezett főszerkesztőjét – tudta meg a Media1.
A portál információi szerint Milkovics Pál, a 168 Órát tulajdonló Telegráf Kft. anyavállalata, a Brit Media vezérigazgatója és résztulajdonosa még kedden eldöntötte ezt, és szerdán reggel írásban közölték Rózsával az elbocsátás tényét. Ugyan rendes munkáltatói felmondásról van szó, de azonnali hatállyal felmentették a leváltott főszerkesztőt a munkavégzés alól.
Az elbocsátást a Media1 érdeklődésére Milkovics Pál megerősítette. A döntést azzal indokolta, hogy a 168 Óra most megjelenő lapszámát Rózsa Péter úgy engedte nyomdába, hogy az újságban Orbán Viktor miniszterelnökről és családjáról egy korábbi, adventi fotó is megtalálható.
![](/i/16/9/0/1286843.jpg)
Milkovics elfogadhatatlannak, morálisan aggályosnak tartja a kép közlését: a fotón ugyanis a kormányfő fiatalkorú gyermeke is látható, emellett a vezérigazgató véleménye szerint „a kép a kormányfő családjához nem kapcsolódó szöveghez használták fel illusztrációnak”.
Milkovics úgy vélekedett, hogy „a gyerekeket, függetlenül szüleik közéleti szerepvállalásától, védeni kell, nem pedig politikai tartalmú üzenetekhez felhasználni és gyűlölködés céltáblájává tenni.”
![A 168 Óra legújabb lapszámának borítója](/i/16/9/0/1286840.jpg)
Milkovics azt mondta a Media1-nek: lélekben felkészült, hogy a főszerkesztő elbocsátása miatt azzal fogják támadni, hogy személyében bizonyára megérkezett a NER a laphoz, de ha így is lesz, ezek alaptalan támadások lesznek. Álláspontja szerint a jó ízlés határát messze túllépte a főszerkesztő, amikor az oda nem illő képpel engedte nyomába a lapot.
Milkovics Pál elmondta azt is, hogy
A Media1 emlékeztetett arra, hogy az adventi fotó eredetileg Orbán Viktor miniszterelnök oldalán jelent meg korábban, a szerkesztőség onnan emelte be a lapba.
Milkovics Pál közölte azt is, hogy megbízott főszerkesztőként Makai József, a Pesti Hírlap főszerkesztő-helyettese felel ezután a 168 Óra hetilapért. Makai József korábban dolgozott az Origo és a Magyar Hírlap szerkesztőségében, illetve a Magyar Rádióban is.
Milkovics Pál júliusban lett a 168 Óra mögött cégcsoport vezérigazgatója, a vállalatban tulajdonrészt is szerzett. Milkovics a lap munkatársainak azt mondta kinevezésekor, hogy szeretné a lapot középen tartani, hogy ne csak a baloldali olvasók vásárolják.
A 168ora.hu internetes oldalnál is változás volt. Összevonták a szerkesztőséget a pestihirlap.hu stábjával, és közös newsroomot hoztak létre, amelynek főszerkesztője Trencséni Dávid, a Pesti Hírlap főszerkesztője lett.