Elejétől a végéig zárt ajtók mögött tartotta szombaton tisztújító kongresszusát a Jobbik, de – mivel a párthoz közeli médiát azért beengedték – már kora délután tudni lehetett, hogy a papírformának megfelelően Jakab Pétert választották a Jobbik új elnökévé. A sok alelnökjelölt miatt jócskán elhúzódott a szavazatszámlálás, a meghirdetett sajtótájékoztató (nem tévedés) majdnem 4 órás késéssel, pár perccel este kilenc előtt kezdődött.
A rendezvény után Jakab Péter az újságíróknak a türelmet, a küldötteknek a bizalmat köszönte meg. Bízik abban, hogy új lendületet kap a Jobbik. Közlése szerint a Jobbiknak érdemelvű pártnak kell lennie, amely előrejutási lehetőséget kínál a tehetségeseknek és szorgalmasoknak.
A Jobbik – hangsúlyozta Jakab Péter – minden magyar embert szeretne megszólítani, beleértve a csalódott fideszeseket is. Megismételte azt a többször hallott kijelentését: úgy kell eljutni 2022-ig, hogy az ország ne jusson vissza 2010-hez. A pártelnök ezért az ellenzéki szövetségben nem számít azokra a „tisztességtelen emberekre”, akik az elmúlt harminc évben „részt vettek az ország kifosztásában”.
A Jobbiknál kezd hagyománnyá válni, hogy tisztújítás előtt történik valami váratlan esemény. Tavaly ősszel még a kongresszust is elhalasztották: a pártban ultimátumként értékelték ugyanis, hogy Jakab csak abban az esetben vállalta volna az elnöki tisztséget, ha az általa megnevezett jelöltek lesznek az alelnökök.
Jakab Péter később már nem ragaszkodott ehhez a feltételhez. A mostani kongresszus előtt azonban a Jobbik elnöksége – a leköszönő pártvezető, Sneider Tamás kezdeményezésére – az utolsó pillanatokban megváltoztatta a tisztújítás szabályait, hogy Jakabnak lehetősége se legyen vétót emelni a neki nem tetsző alelnökjelöltek ellen.
![](/i/16/9/0/1261123.jpg)
Előzőleg azt írtuk, hogy Jakabnak nincs komoly kihívója, legfeljebb az lehet érdekes, milyen arányban választják meg az erdélyi Lokody Leventével szemben. Végül még csak ennyi izgalom sem adódott. A kongresszus kezdete előtt, szombat reggel a Jobbik közleményben jelentette be: a jelölésben részt vett jobbikos szervezetek 99,6 százaléka Jakab Pétert javasolta a Jobbik élére. Így egyedüli elnökjelöltként mondhatta el programbeszédét, ahogyan elnökhelyettese, Gyöngyösi Márton EP-képviselő is. (Jakabot aztán a küldöttek közel 88 százaléka támogatta szavazatával.)
Bár Szabó Gábor – mint arról hírt adtunk – tizenhat év után megválik a pártigazgatói poszttól, az országos választmány elnöki tisztségéről nem mondott le. Az alapszervezetek csaknem kilenctizede újra Szabót jelölte, ellenfele, Varga-Damm Andrea tehát nem érte el a 20 százalékos indulási küszöböt.
A tisztújítás valódi tétje az volt, hogy a Jakab Péter által preferált, illetve a tőle függetlenül induló jelöltek közül kiket választanak meg alelnökké. Tizenhatan próbálkoztak, tizennégyen gyűjtöttek össze elegendő ajánlást.
Jakab ezen a fronton is teljes győzelmet aratott. A belső ellenzék nem szerzett pozíciókat, a hat alelnöki tisztség mindegyikét az ő csapatának tagjai tölthetik be: Ander Balázs, Dudás Róbert, Lukács László György, Potocskáné Kőrösi Anita, Szilágyi György és Z. Kárpát Dániel.
A kormánypárti sajtóban – a Jobbikból kivált Mi Hazánk közreműködésével – azzal vádolják Jakab Pétert, hogy „gyurcsányista fordulatot” hajt végre. A lapunk által megkérdezett jobbikosok szerint nem erről szól a vita, hanem arról, hogy míg a belső ellenzék szerint a jövőben is markánsan jobboldali pártként kellene megjeleníteni a Jobbikot, Jakab egy pragmatikus, az ideologikus elemeket háttérbe szorító „se jobb-, se bal” irányzatot képvisel. Elképzelése szerint a Jobbik marad jobboldali párt, de a leglényegesebbnek azt tartja, hogy „hogy megoldást adjanak az emberek mindennapi problémáira”.
A pártigazgató kilétéről majd az új elnökség dönt. Sneider Tamás korábban megerősítette lapunk információját, hogy kész pártigazgatóként folytatni. Kifejtette, úgy érzi, hogy alkalmas a feladatra: „Szeretem a kihívásokat. Sokrétű személyiség vagyok, mondhatnám azt is, hogy valamilyen szinten mindenhez értek.” Szombat esti sajtótájékoztatóján Jakab Péter ugyanakkor arra utalt, hogy lehetnek más jelöltek is.