![](/i/16/9/0/1260095.jpg)
![](/i/16/9/0/1260092.jpg)
![](/i/16/9/0/1260090.jpg)
![](/i/16/9/0/1260077.jpg)
![](/i/16/9/0/1260089.jpg)
![](/i/16/9/0/1260083.jpg)
![](/i/16/9/0/1260076.jpg)
![](/i/16/9/0/1260091.jpg)
![](/i/16/9/0/1260078.jpg)
![](/i/16/9/0/1260079.jpg)
![](/i/16/9/0/1260080.jpg)
![](/i/16/9/0/1260093.jpg)
![](/i/16/9/0/1260081.jpg)
![](/i/16/9/0/1260082.jpg)
![](/i/16/9/0/1260094.jpg)
![](/i/16/9/0/1260084.jpg)
![](/i/16/9/0/1260085.jpg)
![](/i/16/9/0/1260086.jpg)
![](/i/16/9/0/1260088.jpg)
![](/i/16/9/0/1260087.jpg)
holokauszt;II. világháború;budapesti gettó;
2020-01-17 13:59:05 CET
A világ számos országában kötődnek népszokások bikákkal történő versengéshez, ám ezek nagy része az állat halálával végződik. Nem úgy a dél-indiai Tamilnádu államban, ahol a Dzsallikattu nevű tamil aratási ünnepen puszta kézzel kell elkapni a nyugtalan szarvasmarhát. A vértelenséget persze úgy kell érteni, hogy a bika szarvát kihegyezik és ha folyik, akkor az a bátor férfiak vére, akik a győztesnek járó ajándékért és a pillanatnyi dicsőségért csapatostul próbálnak felkapaszkodni a púpra.