Kerékpárút építésére írt ki nyílt pályázatot Csomád községe. Az eredetileg 95,6 millió forintos költségvetésűre becsült munkát a tervezettnél kilencmillióval olcsóbban nettó 86,5 millió forintért vitte el az öt pályázó közül nyertesként befutó helyi cég, a csomádi SKB Kft.,ami a szerződés szerint idén augusztus közepén be is kell fejezze az építkezést – derül ki a közbeszerzési értesítőből.
402 fa bánja
A pályázat hírére talán senki sem kapná fel a fejét – az sem meglepő, hogy a beruházáshoz Csomád a direkt Pest megyei kerékpárutak építésére elkülönített, 4 milliárdos állami keretből igényelt pénzt. Egy 2016-os tervrajz alapján azonban a másfél kilométer hosszúságú bicikliút a Fótot és Csomádot összekötő autóút mellett futna, keresztülvágva az út menti kertek alatti facsoportokon, ligeteken.
![](/i/16/9/0/1258860.jpg)
Kérdéses, hogy az elvileg környezetbarát beruházáshoz, amelyben napelemes lámpák világítják meg az útcsatlakozásokat, miért kell kivágni egy kisebb erdő faállományát – vagy hogy a fák híján mi védi majd a tűző naptól a kerékpározókat.
Az irtás hasznot is hozhat
Az ügy kapcsán megkerestük Klement János csomádi polgármestert, aki megerősítette, lesz fairtás, méghozzá a 2016-ban kijelölt nyomvonalon; de ez szerinte elkerülhetetlen, ráadásul hasznos is lesz a településnek.
A kerékpárút a település két részét, valamint a vasútállomást köti össze, és egy lovastanyát is bekapcsol majd a közlekedésbe. A beruházáshoz főként cserjéket kell majd kivágnunk, csak a kijelölt fák harmada fejlett, nagyra nőtt akác. Utóbbiak viszont szárazak és veszélyesek, rálógnak a kertekre és az autóútra is, így a fairtást engedélyező közút-kezelőnek is jól jön a ritkítás – magyarázta a Népszavának Klement. Bár a tervezett nyomvonal két helyen is érinti a csomádi erdőt, a polgármester szerint ez még így is a környezetkímélőbb megoldás, hiszen egyébként nem az autóút mellett, hanem az erdőn át kellett volna vezetni a biciklisek ösvényét.
A fák felét pótolják. Vagy annyit sem
Klement hozzátette, a pályázat előírja, hogy gondoskodjanak a kivágott fák részleges pótlásáról (ennek nyomát nem találtuk a közbeszerzési dokumentumok között); a kivágottak helyett legalább kétszáz facsemetét ültetnek, idővel pedig „gyönyörű kis fasor” fut majd a bicikliút mellett. Írásban is feltett kérdéseinkre később azonban már csak közel száz fa pótlását említette.
Kerékpárút épül pályázati forrásból a szomszédos Fót és Dunakeszi között is; a polgármester kérdésünkre elmondta, a községükön belüli útszakaszt szeretnék összekötni ezzel a a Fót-Dunakeszi etappal, valamint Veresegyházzal, Őrbottyánnal. így Csomád később becsatlakozhatna az országos kerékpárút-hálózatba.