Tavasszal és ősszel használják ki az autósok leginkább az utcai parkolás adta lehetőségeket, legalábbis erről árulkodnak a statisztikák. A Parkl mobilalkalmazás által feldolgozott, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán keresztül elérhető adatokból kiderül, hogy míg nyáron általában csökken a mobilparkolások száma a tavaszhoz képest, addig szeptember-októberben hirtelen akár 10 százalékkal is nő a telefonnal történő parkolások mennyisége az elmúlt öt év átlaga alapján. Ezt azt is jelenti, hogy a következő
![](/i/16/9/0/1245378.jpg)
Egyre többen parkolnak mobillal
Mobilparkolásnak minősül minden olyan tranzakció, amelyet mobiltelefonon keresztül végzünk, tehát az sms-el fizetés és a mobilalkalmazások használata is. A mobillal történő parkolás forgalma havi szinten több mint két és félszeresére, összesen 264 százalékkal nőtt az elmúlt öt évben.
![](/i/16/9/0/1245379.jpg)
Míg 2014 júliusában országszerte 528,2 millió forintért parkoltak mobillal, addig idén júliusban ugyanez a szám már csaknem 1,4 milliárd forint volt. Az éves növekedés folyamatos, de 2016-ban ugrott meg igazán: akkor 24 százalékkal emelkedett a mobilfizetések száma az előző évhez képest.
A negyedévek közötti összesítésben nincs nagy különbség, az utolsó negyedév általában a legerősebb a két őszi hónap megemelkedett parkolásainak és a karácsonyi készülődés okozta nagyobb forgalomnak köszönhetően.
![](/i/16/9/0/1245380.jpg)
A kutatásból az is kiderült, hogy bár telítettek a parkolók,
A megkérdezettek több mint fele havonta kétezer forintnál kevesebbet költ parkolásra. Több mint harmaduk tízezer forint alatt tartja a parkolásra szánt havi költségét annak ellenére, hogy a megkérdezettek nagy részénél az autózás a mindennapok része. Tíz emberből csak egy ül hetente két óránál kevesebbet autóban, a válaszadók csaknem fele akár tíz órát is autózik egy héten, a 40 százalékuk pedig 20 órát vagy annál is többet tölt vezetéssel.
A felmérésben megkérdezték azt is, milyen fizetési módokat részesítenek előnyben a budapestiek. A válaszok alapján kiderült, hogy még mindig az automatába dobált készpénzes vagy kártyás (61%) fizetés a legnépszerűbb, de egyre kedveltebb sms-el intézni (56%) a parkolást . A mobilalkalmazással történő fizetést csak a válaszadók 21 százaléka használja rendszeresen.
/Forrás: Parkl/