A szeretet összeköt, a szeretet éltet – énekelte a déli harangszó után ötszáz katolikus diák a Szent István-bazilika lépcsőjén. A turisták körében nagy tetszést arató csütörtöki rendezvény arra hívta fel a figyelmet, hogy ötszáz nap múlva, 2020. szeptember 13-án kezdődik Budapesten a katolikus világ kiemelkedő eseménye, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.
„Minden forrásom belőled fakad” – idézte Erdő Péter bíboros a bazilikánál tartott tájékoztatóján a világtalálkozó mottóját, a 87. zsoltár utolsó sorát. Előtte – folytatta a bíboros – Jeruzsálem városáról van szó, arról, hogy minden nép ott született, és egyszer majd együtt fogják az örömteli táncot járni a beteljesedésnek a korában.
„Mi ezt a beteljesedést várjuk, és ezt szeretnénk már most, itt a földi életünkben előmozdítani: a szeretetet az emberek, a szeretetet a népek között” – jelentette ki Erdő Péter. Hiszen „Krisztus a szeretetet jelenítette meg az emberek között, erre ma is nagyon nagy szükség van”.
![](/i/16/9/0/1231704.jpg)
Az eucharisztikus kongresszus vallási összejövetel lesz, de sok olyan kulturális és egyéb rendezvénynek is otthont ad, amelyre mindenkit szeretettel várnak. A bíboros hozzátette: fontos, hogy találkozzunk egymással. Szavai szerint „föl kell emelni időközönként a fejünket egyénként is, de közösségként is, körültekinteni magunk körül a világban, és fölfedezni azt, hogy alapvetően testvérek vagyunk”.
Elképzelhető-e, hogy Ferenc pápa jelen lesz az eseményen? Lapunk kérdésére Erdő Péter elmondta, hogy a „Szentatyát meghívtuk, hisz minden ilyen nemzetközi kongresszusra meghívják a pápát”. Hivatalos válasz egyelőre nem érkezett.
Az utóbbi néhány évtizedeben legátust küldött a pápa maga helyett – jegyezte meg. Így volt ez legutóbb, a Fülöp-szigeteken is (ahol 2016 elején rendezték meg a eucharisztikus világtalálkozót), a pápa pedig videóüzenetben fordult a záró szentmise résztvevőihez. Ma már ez a fajta a fizikai távolság is áthidalható – állapította meg Erdő Péter.
Hány embert várunk? Minél többet természetesen – mondta a bíboros másik kérdésünkre. A Fülöp-szigeteken az volt a nagy kihívás, hogy más országokból interkontinentális repülőjáratokon kellett odautazni.
Magyarország azonban kontinentális ország. Várják azokat is, akiknek „csak egy buszjegyre telik”, vagy akár kerékpárral akarnak a szomszédos országokból átjönni. A szállások kialakításakor erre is tekintettel lesznek a szervezők.
A délelőtti állandó programoknál 10-15 ezer ember befogadására alkalmas kell legyen a helyszín. A nagy szentmiséknél és a körmenetnél ennél jóval több résztvevőre számítanak – derült ki Erdő Péter válaszából.
A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a rendezvény fontosságát jelzi, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának tagjai és nemzetközi küldöttei jövő héten Magyarországra látogatnak, hogy megtekintsék a 2020-as találkozó főbb helyszíneit (Hungexpo, Hősök tere, Szent István-bazilika, Kossuth tér, Esztergom). A látogatás során köszöntőt mond Áder János köztársasági elnök, a Parlamentben pedig Kövér László házelnök fogadja a küldötteket.