Az elmúlt hetek békés hétvégi tüntetései után szombaton ismét erőszakba torkollt Párizsban a francia kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők megmozdulása.
A Champs-Elysées sugárúton már délelőtt 11 órakor összecsapások törtek ki a felvonulók egy része és a közéjük keveredett feketeruhás anarchista csoportok, az úgynevezett black blocs és a rendőrök között. A sárgamellényesek barikádokat emeltek az utak közepén, amelyeket fel is gyújtottak, a csendőrök pedig azonnal könnygázzal és vízágyúval oszlatták a tömeget.
Az antikapitalista és rendőrellenes szlogenek skandáló anarchisták megtámadták a luxusmárkák boltjait, betörték a kirakatokat, a Champs-Elysée elegáns éttermeiben pedig a berendezéseket rongálták meg.
A francia hírtelevíziók által élőben közvetített képek alapján a negyedik hónapja tartó megmozdulás 18. tüntetése az elmúlt két hónap békés felvonulásai után ismét a decemberi és januári hétvégékre emlékeztetett. A francia hírességek és politikusok által előszeretettel látogatott Fouquet's étterembe – amelyet elővigyázatosságból hiába barikádoztak körbe – vandálok betörtek, feldöntötték az asztalokat és amit értek, széttörtek.
![](/i/16/9/0/1226921.jpg)
A luxusboltok betört kirakatai közelében feketébe öltözött, kapucnis fiatalok felszedték az utcaköveket és azokkal dobálták a rendőröket, akik folyamatosan könnygázzal válaszoltak, miközben mások egy újságosbódét és egy bankfiókot is felgyújtottak. Az épületben – amelynek aljában található a bank – 11-en könnyebben megsérültek a kiürítés során, köztük két rendőr. Egy anyát és kisgyerekét a lángokban álló második emeletről hoztak le a rendőrök.
Christophe Castaner belügyminiszter azt mondta, hogy
Szerinte a 7-8 ezer békés sárgamellényes tüntető közé mintegy 1500 rendbontó keveredett a francia fővárosban.
Délután 2 óráig 82 embert állítottak elő Párizsban, ahol a rendbontások helyszínétől néhány utcára több ezren, köztük sárgamellényesek százai vettek részt az éghajlat megmentéséért rendezett Menet a századért elnevezésű békés klímafelvonuláson.
A sárgamellényesek nem titkolt célja volt hetek óta, hogy március 16-ig életben tartsák a szombati tiltakozásokat és ismét jelentős megmozdulást szervezzenek a fővárosban azért, hogy „ultimátumot adjanak a kormánynak”, miután pénteken ért véget a szociális követelésekről Emmanuel Macron államfő által január 15-én meghirdetett úgynevezett nagy nemzeti vita. A több mint 10 ezer lakossági fórum közül néhányon maga Emmanuel Macron is részt vett, és 6-7 órán át válaszolt a résztvevőknek a jobb megélhetés érdekében tett kormányzati intézkedésekről. A vitában, amelyhez interneten is hozzá lehetett szólni, közel 2 millióan vettek részt és tettek javaslatokat. A sárgamellényesek hangadói azonban a kormány kezdeményezését elterelő hadműveletnek tartják, és jelezték, hogy tartósan, az államfő teljes mandátuma idején nyomás alatt kívánják tartani a kormányt az utcai megmozdulásokkal.
Helyszíni tudósítások szerint a békés sárgamellényesek tétlenül nézték a közéjük keveredő rendbontókat, de tudósításokban nem ítélték el őket, hanem inkább megállapították, hogy a kormány decemberben is csak az erőszaknak köszönhetően engedett egyes követeléseiknek.
![](/i/16/9/0/1226920.jpg)
Az üzemanyagadó emelése ellen 2018 novemberében létrejött sárgamellényes mozgalomnak az elmúlt három hónapban több szociális jellegű követelése volt, és az államfő távozását is el akarják érni. Ezek kikényszerítésére úttorlaszokat állítottak fel a városszéli körforgalmakban.
Szombatonként a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat, amelyek rendszeresen rendbontásba és a rendfenntartó erőkkel való összetűzésbe torkollnak. Hétvégéken ezért országszerte mintegy 80 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot a francia utcákon. Bruno Le Maire gazdasági miniszter két héttel ezelőtt legalább 30 millió euróra becsülte a szombati tüntetéseken az utcákon – üzletek, bankok, kirakatok, középületek, köztéri eszközök megrongálásával – okozott anyagi károkat.