Csütörtök délelőtt temették Andy Vajna filmproducert, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost. A búcsúztatás a családja kérésére zárt körű volt, Andy Vajnát a Fiumei Úti Sírkert 19-es parcellájában helyezték nyugalomra.
„Amit ígért, teljesítette”
A szertartáson Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter is beszédet mondott: az MTI összefoglalója szerint kiemelte, Andy Vajnának köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk.
„A haza szeretete az ő szótárában azt jelentette, hogy megmutassa az egész világnak ezt a magányos, sokszor meg nem értett, nyelvébe és történelmébe zárkózott népet. És ami még ennél is fontosabb: felkeltse a büszkeséget a magyar fiatalokban a saját hazájuk iránt” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy Andy Vajnától távol állt a hazafias pátosz és hivalkodás, a nemzeti búskomorság.
Andy Vajna szerelmes volt Magyarországba, és ez a szerelem egész életében arra ösztönözte, hogy megmaradjon magyarnak Hollywoodban is, és kivárja azt a pillanatot, amikor visszaadhat valamit abból, amit Magyarországtól kapott. Egy percig sem volt kérdéses számára, hogy azt a tudást, befolyást és kapcsolatrendszert, amelyet egy egész élet munkájával gyűjtött össze, egyszer Magyarország szolgálatába állítsa – emelte ki a miniszter.
Rogán Antal szerint bár Andy Vajna sohasem kérkedett vele, az első pillanattól látszott rajta, hogy a magyar filmipar megújítását egész pályafutása egyik legfontosabb produceri munkájaként éli meg.
„És ezt az ügyet is sikerre vitte. Amit ígért, teljesítette. Amit vállalt, megvalósította. Neki köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk” – fogalmazott gyászbeszédében Rogán Antal.
Kitért arra is, hogy Andy Vajna 1956-ban, tizenkét éves korában hagyta el Magyarországot, egy nehéz sorsú magyar családból indulva hódította meg világot, lett szívós munkája révén világhírű egy olyan a pályán, az amerikai film világában, amelyről mindenki azt gondolja, hogy oda születni kell.
![](/i/16/9/0/1222383.jpg)
„Egy igazi akcióhős”
Az Index cikke szerint Rogán után Arnold Schwarzenegger mondott beszédet. „Nagyon szerettem Andy Vajnát, és nagyon sokra becsültem őt. Az övé egy nagyszerű bevándorló történet volt" – jelentette ki. Arra is emlékeztetett, hogy Vajna már rögtön az első filmjével ismert lett, a Sylvester Stallonéval leforgatott Rambóval.
„Andy megkérdezte tőlem, hogy mi tetszett a Rambo filmben. Mondtam neki, hogy a sztori, a szkript. Erre visszakérdezett, hogy és mi nem tetszett a filmben? Azt válaszoltam, hogy az, hogy Stallone szerepel benne és nem én” – idézte fel. Schwarzenegger szerint Vajna „egy igazi akcióhős volt".
Beszédében a színész elmesélt egy sztorit arról, hogy engedély híján magángéppel szöktek be Moszkvába hajnali egykor a Vörös Zsaru forgatása miatt. Alig volt pénzük, Schwarzenegger saját maga cipelte a ruháit. A Vörös téren úgy vettek fel egy jelenetet, hogy Vajna odaküldte a színészt orosz katonai ruhában trécselni az ott posztoló katonákkal, ő pedig az általa ismert pár orosz szóval elkezdett velük beszélgetni. A jelenet aztán bekerült a filmbe.
„Andy igazán tökös volt, mindig volt víziója, és soha semmi nem volt lehetetlen számára. Ő volt a legnagyobb szívű ember, aki bármit megtett egy barátért, mindent megtett értem, és nekem sem volt semmi, amit ne tettem volna meg érte” – idézte fel. Schwarzenegger azt is elmondta, hogy Vajna tenni akart valamit a hazájáért, ezért fogadta el Orbán felkérését, hogy legyen a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Szerinte virágzó filmipar jött létre Magyarországon, több ezer munkahelyet teremtve.
„Tímea és Andy ragaszkodtak ahhoz, hogy heti egyszer náluk vacsorázzunk. Ő maga főzött bécsit, gulyást, halas ételeket, minden héten ott voltunk náluk. Volt, hogy kilenc baráttal állítottunk be hozzá, és mindig mindenkit szeretettel fogadott” – tette hozzá.
Sajtóbeszámolók szerint a szertartáson mások mellett Orbán Viktor, Hidvéghi Balázs, Kásler Miklós, Kocsis Máté, Schobert Norbert és Rubint Réka, Fenyő Iván, Dobó Kata és Kern András is ott volt.
A temetést követően a résztvevők átmentek a Kempinski Hotelbe, a halotti tor helyszínére.
![](/i/16/9/0/1222390.jpg)
![](/i/16/9/0/1222385.jpg)
![](/i/16/9/0/1222384.jpg)
![](/i/16/9/0/1222386.jpg)
![](/i/16/9/0/1222387.jpg)
![](/i/16/9/0/1222388.jpg)
A magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakjaként számon tartott filmes szakember életének 75. évében, hosszú betegség után hunyt el budapesti otthonában, január 20-án.