![](/picture/149746/normal/598/00598338.jpeg)
Hat forduló, öt döntetlen, a megszerezhető 18 pontból csupán nyolc – hasonló teljesítménnyel bizony nehéz az elsőségért versenyezni.
A legutóbb a Budapest Honvéd vendégeként döntetlenező Ferencváros labdarúgócsapata az utóbbi hetek sorozatos pontvesztései miatt a múlt hétvégén lejátszott 31. kör után immáron hárompontnyi hátránnyal követi a Videotont. Pedig éppen a május 5-én lejátszott egymás elleni, gól nélkül végződő felcsúti mérkőzés előtt élre álló, akkor egyetlen egységgel vezető FTC összességében többet tett a győzelemért a rivális ellen, mint ahogy az azt követő, drámai végjáték után 1-1-el záruló Vasas elleni találkozón is, csakhogy a helyzetek kimaradtak. Lehetőségek Kispesten is adódtak a harmadik csillagra, azaz a klub 30. végső sikerére hajtó együttes előtt, ám a ferencvárosi vezetés után egy véleményes büntetőből egalizáló Honvéd legyőzése sem sikerült – április vége óta nyeretlen az FTC, amely mind távolabb került az áhított sikertől.
„A kispesti gól előtt megszerezhettük volna a második találatunkat, ám nem sikerült, majd jött egy vitatható ítélet. Döntetlen állásnál is voltak lehetőségeink, de nem jártunk sikerrel. Az egy ponttal nem megyünk sokra – kesergett a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a vendégek kispadjáról a hajrában elküldött vezetőedzőt, Thomas Dollt „helyettesítő” Máté Csaba, aki amikor arról kérdezték, hogy lemondtak-e az aranyéremről, számolgatni kezdett: „Még van két forduló, hat pontot lehet szerezni, három pont a különbség, így matematikailag még bármi lehetséges.”
![](/picture/149745/small/598/00598335.jpeg)
Persze, ez az esély inkább csak matematikai.
Az utolsó helyre visszaeső Vasast felülmúló Videoton ugyanis egy paksi vereség és két remi mellett három sikerrel áll az utóbbi hetekben, így a maga kezébe vette az irányítást: a hátralévő két fordulóban elég egyszer három pontot szerezni a fehérváriaknak ahhoz, hogy 2015 után újra Székesfehérvárra kerüljön a végső győztesnek járó serleg. A versenykiírás szerint pontegyenlőség esetén a több győzelem rangsorol, így mivel ebben a mutatóban pillanatnyilag 19-17-re vezet a Videoton, nem nehéz kiszámolni: ha vasárnap este vendéglátóként legyőzi a kispestieket az éllovas, a korábban pályára lépő ellenlábas eredményétől függetlenül bebiztosítja szezon végi elsőségét is.
Ezt már csak a Videoton ronthatja el.
A labdarúgó NB II vasárnap lejátszott 36. fordulójában vendéglátóként 1-1-es döntetlent játszott a Szegeddel, így bebiztosította a feljutást érő második pozícióját a Kisvárda, amely története első NB I-es szezonját kezdheti meg a nyáron. A szabolcsi gárda mellett a másodosztályú bajnokság listavezetője, az MTK Budapest már korábban biztossá tette az élvonalbeli tagságát.