Pierre Filmon állított emléket a nemrégiben elhunyt Oscar-díjas Zsigmond Vilmosnak. A 69. Cannes-i Filmfesztivál Cannes Classics szekciójában nagy érdeklődés kísérte a portrét, amelyben megszólaló barátai mellett maga Zsigmond Vilmos meséli el élete történetét. A két filmes úgy barátkozott össze, hogy a francia rendező első munkájához Zsigmondot kérte fel operatőrnek. Aztán játékfilm helyett úgy döntött, inkább a zseniális magyarról forgat dokumentumfilmet. Egy évig követte őt és felvette beszélgetéseiket Szegedtől Hollywoodig. Megörökítette azt a ma már ismert történetet, hogy a fiatal operatőr 1956-ban úgy érkezett Amerikába, hogy bőröndjében ott voltak azok a felvételek, amelyeket titokban készített a tankokkal megszállt Budapesten. Hollywood nagyon sokat köszönhet a művészetben alázatos operatőrnek. Robert Altman, Michael Cimino Bob Rafelson, Hal Ashby, Francis Ford Coppola, Peter Bogdanovich, Martin Scorsese, Steven Spielberg, George Lucas és még sorolhatnánk végeláthatatlan sorban azokat a nagy alkotókat, akikkel dolgozott. Valamennyien megtermékenyítően hatottak az operatőr érzékenységére. Látásmódjával, munkastílusával teljesen megreformálta a hollywoodi filmképet. Barátai, egykori alkotótársai elmondják, Zsigmondnak nagy része van a mai modern amerikai film létrejöttében. Bár a Harmadik típusú találkozások fotografálásáért kapta 1978-ban a kis szobrocskát, ő maga a róla szóló filmben bevallja, a Szarvasvadászt tartja legjobb munkájának.
![](/picture/82019/normal/327/00327527.jpeg)
Amerikai sztárok idén is szép számmal váltják egymást a híres vörös szőnyegen. George Clooney, Julia Roberts és Jodie Foster voltak az elmúlt napok legünnepeltebb hírességei. Foster a Money Monster (Pénzes cápa) című film rendezőjeként új filmjének bemutatójára érkezett. Kislányként szerepelt először filmvásznon, a Taxisofőr című Scorsese-filmben. A sajtókonferencián erre a 40 évvel ezelőtti pályakezdésre emlékezve megjegyezte, akkor is járt már Cannes-ban, de azóta minden nagyon megváltozott. Julia Roberts, filmje női főszereplője viszont először érkezett Cannes-ba, ahol a sztároktól szokatlan viselkedéssel hívta fel magára a figyelmet: mezítláb illette a vörös szőnyeget. A figyelem persze e nélkül sem lankadt iránta, hisztérikus várakozás előzte meg érkezését.
![FOTÓK: Andreas Rentz/Getty Images](/picture/82018/normal/327/00327523.jpeg)
FOTÓK: Andreas Rentz/Getty Images
A sztárok jelenléte - mint az gyakran megesik – nagyobb durranás volt, mint maga a film, amelyet képviseltek. A pénzes cápa thrillernek készült, de túl sok eredeti ötletet nem tartalmaz. Foster másik főszereplője, Clooney egy gátlástalan tévé műsorvezetőt alakít. A média világára utalva kijelentette: „Önöknek fogalmuk sincs, a háttérben hová úszik el a pénzük.” A forgatás körülményeiről szólva megjegyezte: „A média közelében nőttem fel, apám 45 évig dolgozott benne, de arra a balettre nem voltam felkészülve, amire Jodie késztetett. Rémes táncos vagyok, de ne árulják el senkinek…”
![](/picture/82017/normal/327/00327519.jpeg)
Versenyben nincs magyar játékfilm, de Makk Károly és Szerelem című szépséges filmje 45 év után ismét Cannes-ban szerepelt. A film varázslata és finomsága mit sem kopott az eltelt évtizedek alatt, amióta 1971-ben éppen itt, Cannes-ban mutatták be, és megkapta a Zsűri Különdíját. Az egykori világpremier színhelyére tért vissza a rendező a tiszteletére tartott vetítésre, felesége kíséretében. A film előtt nagy tapssal fogadták a 90. születésnapját nemrég ünneplő idős mestert, vetítés után pedig folytatódott az ünneplés. A közönség most is szívébe zárta az alkotást.
![Törőcsik Mari és Darvas Iván a Szerelemben FORRÁS: FILMUNIÓ](/picture/82051/small/327/00327656.jpeg)
Törőcsik Mari és Darvas Iván a Szerelemben FORRÁS: FILMUNIÓ
A Népszavát a Costa Azzurra-i szállodájában fogadta Makk Károly és szívesen felelevenítette a 45 évvel ezelőtti eseményeket: „Amikor először itt jártam, nagyon barátságos nemzetközi légkör fogadott. Az elismerés, amivel a filmemet díjazták, sikerrel ’fenyegetett’. Most nagyon más hangulatot találtam, számomra szokatlan a jelenlegi feeling. A mai filmes világban nagyon megváltozott a kommunikáció. Főképpen azért, mert akik ma a szakmában dolgoznak, maguk is nagyon mások. A mai mozilátogatók is sokkal fiatalabbak. Már a 12-14 évesek moziba járnak, ennél fogva az egyszerűbb nyelvezetnek, a színvonalnak ehhez a réteghez kell alkalmazkodnia, ők egy más szintű érzelmi kommunikációra fogékonyak. Ez pedig meghatározza a szerzők magatartását, a producerek is erősen ebbe az irányba nyomják őket. A mai filmiparban nagyon nehéz olyan ártatlan filmet készíteni, amiben én hiszek.”
A kérdésre, vajon a filmjeit befolyásolta-e a neorealizmus, egyértelmű igennel válaszolt Makk Károly. Szerinte az ő idejében Olaszország, az olasz filmek a nemzetközi filmgyártás meghatározó szereplői voltak, hatásuk alól egyetlen filmkészítő sem vonhatta ki magát. Három címet külön is megemlített: Róma nyílt város, Németország, nulla év, Két krajcár reménység, amelyeknek talán nem volt nagyon kidolgozott képi világa, mégis hatalmas tehetséggel meséltek Olaszországról, pontos lenyomatát nyújtva az akkori Itáliának.
A rendező úgy látja, hogy ha ma megnéz az ember egy magyar filmet, nincs meg benne az a feeling, amitől érzi a mai Magyarországot.
És vajon milyennek képzeli Makk Károly a jövő Magyarországát politikailag, kulturálisan, szociálisan? „Mit jelent magyarnak lenni, mi Magyarország – ezeket a kérdéseket ma is feltesszük. A kormány kitartóan bátorítja a nacionalizmust. Mindaz, ami a televízióban, a reklámokban magyarnak tűnik, egyáltalán nem az, mert nem belülről, hanem határainkon kívülről jön.” A rendező úgy véli, a politika ma nem néz szembe az ország valós problémáival. Az új kihívásokra, például a migrációs válságra, komoly megoldást kellene találni, de senki nem tudja, mi lehetne az. Az viszont remélhető, hogy a változó politikai széljárás felértékeli az olyan biztos fogódzókat, mint amelyek a maradandó művészi alkotásokban öltenek testet.
Amit, most ismét meggyőződhettünk róla, a Szerelem című film is képvisel.