Beke Károly, a szocialisták elnökségi tagja sajtótájékoztatón beszélt erről hétfőn Budapesten, szakmai és civil szervezetek információira hivatkozva. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy az Orbán-kormány személyében új kártevő tűnt fel a nemzeti parkok környékén. Beke Károly információi szerint 50 ezer hektár, a magyarországi környezetvédelmi területek mintegy 20 százaléka kerülhet át a Nemzeti Földkezelő Alaphoz. Ahhoz az alaphoz, amely korábban több visszaélésre adott lehetőséget, jelentős földterületeket átjátszva "Simicska Lajos, Mészáros Lőrinc és Fazekas Sándor barátainak."
![](/picture/38152/normal/152/00152088.jpeg)
Az MSZP elnökségi tagja szerint az alaphoz most átkerülő földek "ismét a fideszes baráti körnél landolnak". Beke Károly kiemelte, hogy a feltételezett elképzelés a nemzeti parkok működését is súlyos veszélybe sodorná, hiszen a területek vezetőinek korábban is mintegy negyven százalékos forráskivonással kellett szembenézniük.