Központi eleme lesz az idei Élet Menete rendezvénysorozatnak a holokausztra emlékezés és az emlékeztetés mellett a szobrok kérdése is. A magyarországi Élet Menete Alapítvány és a menet résztvevői a vasárnapi hagyományos budapesti megemlékezés kezdetén az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél felavatják az Élete menete szobrát, egyúttal kinyilvánítják, hogy ellenzik a Szabadság térre tervezett '44-es német megszállási emlékmű tervét. A szobrot és az Orbán-kormány ezzel kapcsolatos emlékezetpolitikáját, hozzáállását a diplomácia nyelvén udvariasan, de nagyon határozottan elítélő keddi nyilatkozat után - amelyet az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége adott ki - újabb bírálatot kaphat a kabinet. Ugyanis várhatóan szóba hozza majd a kérdést az Élet Menete rendezvényén felszólaló Douglas Davidson, az Egyesült Államok külügyminisztériumának holokauszt ügyekkel foglalkozó különmegbízottja is.
Az Élet Menete idei eseményeiről tartott tegnapi sajtótájékoztatón Répás Péter kuratóriumi tag úgy foglalt állást, hogy az alapítvány "A történelem nem írható át!" jelszóval jelzi egyet nem értését azzal kapcsolatban, ami "a Szabadság téren történt az elmúlt hetekben". Elítélik az Orbán-kormány által erőltetett emlékmű tervét, és mindent megtesznek, hogy ne épüljön fel - mondta. Répás hozzátette: a tiltakozást jelző matricákat osztanak majd a menet résztvevőinek, és remélhetőleg a sok tiltakozásnak meglesz az eredménye. A programról a szervezők közölték: vasárnap a szoboravató után elindul a menet a Szabad sajtó úton és a Rákóczi úton a Keleti pályaudvarra, ahonnan este különvonat indul az emlékezőkkel Lengyelországba, ahol az Auschwitz és Birkenau közötti nemzetközi Élet menetén idén részt vesz Áder János köztársasági elnök is. Gordon Gábor, Az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke elárulta, hogy a Budapestről indulókat diplomaták - mások mellett Ilan Mor izraeli és Karin Olofsdotter svéd nagykövet - is kísérik.
A menet ma a Komáromi Csillag Erődöt érinti, ahová 1944 tavaszán az észak-komáromi zsidó lakosságot zárták a deportálásuk előtt. Szombaton már Budapestre, az egykori óbudai téglagyárhoz érnek: a helyszín annak idején több tízezer ember átmeneti börtöne volt, és innen hajtották 1944 őszén és telén a halálmeneteben az osztrák határ felé a zsidókat. Az elmúlt években összesen mintegy 20 ezer ember vett részt a menetelésekben, és 12 országba, illetve 120 városba jutottak el a náci népirtások miatti bocsánatkérésekkel és megemlékezésekkel. A Budapestre érkező zarándoklat résztvevői vasárnap csatlakoznak az Élet Menete rendezvényéhez.
Előzőleg, péntektől vasárnapig rendezik meg a magyar származású holokauszt-túlélők találkozóját Budapesten, továbbá szerepel még a programban egy vasárnapi konferencia is, amelynek témája a holokauszt története, valamint a Magyarországon és Európában növekvő antiszemitizmus. Hegedűs D. Géza színművész, az alapítvány felügyelőbizottságának tagja arról is beszélt, hogy rendkívül fontos Az Élet Menete Alapítvány küldetése, a civil szervezet munkája eredményeként egyre többen ébrednek rá, hogy vannak a magyar történelemnek olyan momentumai, amelyek még nem tisztázottak. "Nincs annál nagyobb bűn, mint ha elhallgatással, átírással, csúsztatással próbálják elferdíteni a történelmet" - állapította meg.
Ezért is tiltakoznak napról-napra több százan április 8-a óta a Szabadság téren, ahol mindössze két nappal a választás után nekiláttak az emlékmű előkészítésének. Emlékezetes, a munkaterületet kordonokkal határolták el, ám ezeket azóta minden nap ledöntik, szétszerelik az emlékmű ellen demonstrálók. Szerdán is így tettek, ám előtte még tüntettek a Kossuth téren, a kormányfő parlamenti dolgozószobájának ablaka közelében is. A kordonbontók tegnap immár tizenegyedik alkalommal is szétszerelték a kerítést a Szabadság téren, ám a kordon mögött közben készül az emlékmű, így a szervezők nem sokat várhatnak azzal, hogy új fejezetet nyissanak a tiltakozásban, ellenállásban.
Douglas Davidson különmegbízott vasárnapi felszólalása erősíti a nagykövetségi közleménnyel indított diplomáciai jelzéssort, melyet Washington küld az Orbán-kormánynak. Megírtuk, a keddi közleményben a demokratikus játékszabályok betartására figyelmeztette a kormányt az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a vitatott Szabadság téri emlékmű ügyében. Kovács László szerint ez "udvarias, de egyértelmű figyelmeztetés a kormánynak" - nem is az első. A volt külügyminiszter lapunknak úgy értékelte a jelzést, hogy amerikai részről a demokráciával ellentétesnek tekintik az Orbán-kormány taktikázását az emlékmű ügyében.